Ormós: megelőzhető a Facebook-felhasználók megkárosítása

Számos módszer van a Facebook-felhasználók megkárosítására, de a legtöbb leselkedő veszély pár óvintézkedéssel megelőzhető – mondta Ormós Zoltán internetjogász. Mint elmondta, hasznos a kétlépcsős azonosítás, amely azt jelenti, hogy ha a tulajdonos felületére valaki idegen eszközről próbál belépni, akkor ahhoz egy második jelszóra is szüksége lesz, amely sms-ben érkezik meg a tulajdonos telefonjára. Kiemelte: a Facebookhoz köthető alkalmazásoknál elővigyázatosságból érdemes az email és jelszó párossal bejelentkezni.

Elmondta, a legutóbbi Facebookot érő hackertámadás során is többek között azért történtek anyagi károkozások, mert egyes alkalmazásoknál a felhasználók kényelmi szempontok miatt a Facebookot használták belépésre, a hagyományos email és jelszó helyett. Az internetes csalók több mint 29 millió felhasználó Facebook-fiókját törték fel, többek között egy magyar autóhirdetési portált is megkárosítottak – tette hozzá Ormós.

Next Post

Bársony: ilyen még nem volt

csü okt 18 , 2018
ShareTweetPinShareBársony Péter it-szakértő szerint egyedülálló lehet az amerikai technológiai cégek elleni hackertámadás, amelyet mikrochipek beépítésével hajthattak végre. Sajtóhírek szerint mikrochippel kémkedhetett a kínai titkosszolgálat nagy amerikai technológiai cégeknél. A szakértő elmondta: a különböző internetes csalások célja eddig a végfelhasználó volt, vagy azok a számítógépek, amelyeket használ. Ez a támadás teljesen […]
chip

És még ez is...