Öreg laptop nem vén laptop

laptop orvos doktorMivel az árak emelkedése szinte már az élet minden területén egyre inkább érezhető, ezért a vásárlók sok esetben többször is meggondolják, hogy mi az, amire költsenek, és melyek azok a termékek vagy szolgáltatások, amelyekről hajlandóak lemondani.

Sokak számára talán nem a mostani tűnik a legjobb időpontnak egy új laptop beszerzésére, azonban mégis mit lehet tenni, ha a gépünk, amelyet egyébként akár munkára is használunk, éppen most adja meg magát, és látványosan lelassul? Krajnyák Tamás, a Laptophardware.hu operatív igazgatója osztotta meg tanácsait, amelyekkel a pénztárcánkat is kímélhetjük, és a fenntarthatósághoz is nagyban hozzájárulhatunk.

Több útja is van a bővítésnek

„Egy laptopot sokféleképpen lehet bővíteni, illetve gyorsítani. Az egyik út, ha ez mechanikailag történik egy tisztítással, ugyanis így a gépet megszabadítjuk a portól, hiszen amennyiben ez benne van, elősegíti a melegedést. Amennyiben kicseréljük benne a hőátadó pasztát, akkor gyorsabb lesz” – hívja fel a figyelmet Krajnyák Tamás. „Az operációs rendszert is lehet cserélni vagy tisztítani, korszerűsíteni, bővíteni. Hogyha nagyon régi operációs rendszert használunk, megoldás lehet az újratelepítés, ugyanis azzal is jóval gyorsabbá válik a készülék” – tette hozzá a szakértő. Szinte már alig vannak olyan készülékek napjainkban, melyeket ne lehetne bővíteni. A vásárlás során érdemes végiggondolni, hogy a későbbiekben szükségünk lehet-e nagyobb memóriájú vagy teljesítményű gépre, és ha igen, akkor érdemes olyat választani, amit bővíteni lehet.

Már a laptop külseje is árulkodó

„A szakemberek a szervizekben sok esetben már a külső tünetek alapján meg tudják állapítani, hogy milyen problémával állhatnak szemben. Ugyanis ismerik a típushibákat, és már a laptop külsejéről, illetve a bekapcsolás után meg tudják mondani, az alapján, hogy mennyi idő alatt áll fel az operációs rendszer, hogy mennyire van nagy problémája a gépnek” – állítja Krajnyák.

Ötéves készülékekbe is érdemes befektetni

Egy öt-hat éves készülékbe még érdemes befektetni és bővíteni. „Az ötödik és hatodik generációs intel processzoros gépektől felfelé bármelyiket érdemes felújíttatni, ez ráadásul egy jó befektetés, hiszen tíz-húszezer forintos memóriabővítéssel korszerű teljesítményű laptopunk lehet” – mondta el a szakértő. „Az akkumulátor két-három év alatt fárad el, egy utángyártott akkumulátor pedig már 15-20 ezer forinttól beszerezhető, tehát összességében nagyjából 50-60 ezer forint ráfordítással még évekig használhatjuk a laptopunkat ahelyett, hogy 2-300 ezer forintért vennénk egy új készüléket” – tette hozzá a Laptophardware.hu operatív vezetője.

Minden külső-belső tisztítás plusz egy évet jelent

„Azt szoktuk mondani, hogy egy korszerű laptop külső-belső tisztításával minden egyes alkalommal egy évvel meg tudjuk hosszabbítani a laptop élettartamát. A technológiai fejlődés miatt ezt 8-10 éves korig javasoljuk, felette már mi sem szívesen vállalunk készüléket, mert akkor már annyira elöregszik a sok hőhatástól, hogy elfáradnak benne az alkatrészek, a műanyag elemek elrepedhetnek, eltörhetnek. De addig nyugodt szívvel lehet őket használni, tehát érdemes karbantartani” – jelentette ki Krajnyák.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Zyxel Networks: frissült a Nebula

szo szept 10 , 2022
Az Alaptörvény még csak a tizedik frissítésénél tart, nem úgy, mint a Zyxel Networks Nebula nevű felhőalapú hálózati megoldása, amelyhez már a 15. frissétést adták ki a napokban. A P15 elnevezésű frissítés a felhasználói élményre, a licenc konstrukciók egyszerűsítésére és a Nebula fizetős funkcióinak további támogatására összpontosít. A frissítés ezen […]
felhő, cloud

És még ez is...