Op3n Dott: jönnek a Tesco gazdaságos androidos készülékei

1

mobil-shoppingxA Tesco bemutatta sajátmárkás elektronikai eszközeinek új Op3n Dottnak elnevezett termékcsaládját, amely egy Android rendszerű táblagépet, egy okostelefont és egy fitneszpántot foglal magában. Az Op3n Dott eszközök a Google és az Intel technológiáit alkalmazzák, és kizárólag a Tesco több mint 400 közép-európai hipermarketében lesznek megvásárolhatóak. Az értékesítés november 6-án kezdődik, így az elkövetkező néhány hétben már valamennyi említett áruházban elérhető lesz a teljes termékkínálat. Az Op3n Dott okostelefon és tablet ára egyaránt 29 990 forint lesz, a fitneszpánt pedig 17 990 forintért kapható majd. A vásárlók egyéni ízlésüknek megfelelően választhatnak az Op3n Dott eszközök közül: a fitneszpánt nyolc, míg a tablet két különböző színben érhető el. Különböző kiegészítők, köztük négy táblagép-tok, Bluetooth vezeték nélküli fülhallgató és micro USB-töltő is választható az eszközökhöz.

A táblagép Intel Atom Z2520 processzorral működik, míg az okostelefon Quad Core processzorral dolgozik. Mindkét eszközön a Google Android 4.4 operációs rendszere fut, amellyel a felhasználók több mint egymillió alkalmazást érhetnek el a Google Play áruházban. Az előre telepített alkalmazások között könyvesboltot, filmtárat, felhő-tárhelyet, VoIP-szolgáltatást és játékokat is találnak a vásárlók. Bónuszként a Tesco három hónapig ingyenes és korlátlan hozzáférést biztosít a szórakozás világához a felhő-tárhely segítségével. A táblagépnek 7,85″-os IPS, míg az eszestelefonnak 4,5″-os QHD IPS kijelzője van, mindkettőnek öt megapixeles hátoldali és kétmegás előoldali kamerái vannak

Az Op3n Dott termékcsalád tagjaira két év garanciát vállal az áruházlánc, illetve a Tesco rendelkezik egy külön erre a célra kialakított szervizközponttal is. A vásárlók, amennyiben segítségre van szükségük, fordulhatnak a hipermarketekben a képzett technikai kollégákhoz is.

One thought on “Op3n Dott: jönnek a Tesco gazdaságos androidos készülékei

  1. Szombaton akartam egy OP3N Dott tabletet venni. Kicsomagolás után a készülék összes tárhelyként 2,04 GB-t jelzett, szabad tárhelyként 1,85 GB-t Kérdem eladót, azt mondta, nincs ezzel semmi gond. Mondom neki, biztosan van, mert ha a dobozon 8 GB van feltüntetve, mutassa meg, hogy hol van? 3 eladó sem tudta megmutatni. Nem vettem meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar Telekom: gyenge harmadik negyedév

csü nov 6 , 2014
A Magyar Telekom közzétette 2014. harmadik negyedévre és első kilenc hónapra vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A társaság bevételei 158,3 milliárd forintról 157,5 milliárd forintra csökkentek 2014. harmadik negyedévben 2013. azonos időszakához képest. A kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, az EBIDTA 5,2 százalékkal […]
Christopher Mattheisen

És még ez is...