Online közösség buktatja le a korrupt hivatalnokokat

 

Ismét egy kínai hivatalnok bukását idézték elő internetezők bejegyzései, amelyekben egy Kanton (Guangzhou) városi kerületi vezető házainak összértékét 40 millió jüanra (1,4 milliárd forint) taksálták – derült ki keddi sajtójelentésekből. A városüzemeltetésért felelős Caj Pint (Cai Bin) a kommunista párt városi fegyelmi ellenőrző bizottsága felmentette tisztségéből, miután bebizonyosodott az internetezők gyanúja: a tulajdonában lévő 22 ház nem származhat a törvényes fizetéséből. A múlt héten az online közösség tagjai a kelet-kínai Tunghsziang (Tongxiang) város közjegyzői irodájának vezetőjét vádolták meg azzal, hogy az egyik általa szervezett üzleti út lényegében egy rákvacsora volt a szomszédos tartományban. Mint kiderült, a vacsora 161 ezer jüanba (5,5 millió forint) került, s a nyomozók azt is megállapították, hogy a Sen (Shen) családnevű férfi éves fizetése húszszorosa beosztottaiénak. Sent leváltották, ellene is eljárás van folyamatban. A múlt hónapban nagy port kavart, amikor lebukott egy munkabiztonsági hivatalnok az északnyugat-kínai Senhszi (Shaanxi) tartományban, mert a róla közölt fotók alapján megállapították, hogy legalább 11 rendkívül drága karórája van. Jang Ta-caj (Yang Dacai) ellen vizsgálat indult, lakásán házkutatást tartottak, állásából kitették. 2009-ben egy ingatlanfejlesztésért felelős kelet-kínai tisztviselő úgy bukott le, hogy a róla készült képeken luxuscigarettát szívott. Végül vesztegetés miatt 11 évi börtönbüntetésre ítélték — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

E-útdíj: négyen indulhatnak a tenderen

sze okt 24 , 2012
  Négy induló tehet ajánlatot az elektronikus útdíjrendszer hazai kiépítésére; a cégeknek november ötödikéig kell kidolgozniuk ajánlatukat – közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az MTI-vel. Szombati számában a Népszabadság és a Népszava is cikkezett a részvételi feltételeknek megfelelő cégekről. Eszerint a négy vállalat a T-Systems Magyarország Zrt., a […]
ZX-81

És még ez is...