mínuszos.hu

Olyan nagy az informatikus-hiány, hogy támogatjuk újabb informatikai állások létrehozását

Vinko-Bence-Szijjarto-Peter-EPAMAhogy korábban írtuk, stratégiai megállapodást kötött a Magyar Kormány az amerikai tulajdonú szoftverfejlesztő EPAM Systems Kft.-vel. A cég 3,6 milliárd forintos beruházással Debrecenben és Szegeden bővíti a jelenlegi kapacitásait és dolgozóinak létszámát. A kormány 1,3 milliárd forintos vissza nem térítendő készpénz-támogatást biztosít a beruházáshoz. A megállapodás értelmében Szegeden új irodaházat építenek, Debrecenben pedig a meglévő irodaházat bővítik, mindezzel 2018. végéig a jelenlegi 1500 dolgozója mellé 365 munkavállalót vesz fel a cég. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a megállapodás alkalmával kijelentett, hogy az EPAM képzett munkaerőt alkalmaz jó fizetésért, ami a vidéki nagyvárosokban komoly munkahelymegtartó erő.

Vélemény
Mielőtt mindenkin úrrá lesz az eufória jó lenne emlékezni arra, mekkora informatikushiány van Magyarországon: a hiányt 10 és 25 ezer közöttire becsülik (magyarul nem tudja senki mekkora is az valójában, már ha egyáltalán). Nem tudom végiggondolta-e bárki is, hogy mely cégeknek okoz egyre nagyobb nehézséget az informatikusok egyre magasabb munkabére. Nem, nem a multiknak. Hát persze, a magyar kis és középvállalatoknak. Az EPAM sajnos épp ezektől a magyar vállalatoktól fogja elszívni a képzett munkaerőt. Ha igaz az, hogy n+1 informatikus hiányzik Magyarországon, akkor bizony hiba 1,3 milliárd forinttal növelni ezt a hiányt. Hasznosabb lett volna ezt az összeget inkább informatikus-képzésre fordítani.

Exit mobile version