Olvasgass új rémtörténeteket!

motorkerékpár hirdetésA kapzsi hackerek gonosz technikáinak tárháza kifogyhatatlan, ám a cél mindig ugyanaz: megtudni az áldozatok banki adatait, hozzáférni a számlájukhoz, csalárd módon megszerezni a pénzüket. Igaz történetek az elmúlt néhány napból.

Motort akart venni az interneten

Egy 59 éves bakonytamási nő egy online közösségi csoportban adott fel egy hirdetést, hogy használt motort vásárolna. A hirdetésre jelentkezett is egy férfi, akivel telefonon is egyeztetett. Az ígéret szerint külföldről fog behozni egy használt motort. Ehhez csupán annyit kért, hogy a vevő utaljon egymillió forintot előre az általa megadott számlára. Az utalást megtörténtét követően aztán jöttek sorban a kifogások. A férfi további 250 ezer forintot kért különféle bonyodalmakra hivatkozva, azonban ennek a sértett már nem tett eleget. Mivel a motor leszállítása a megadott végső határidőre sem történt meg, és az „üzleti partner” is elérhetetlenné vált, az ügyben feljelentés alapján nyomozás indult. Legyen körültekintő, előre utalás kérése esetén – ha nem egy általunk korábbról ismert, megbízható partnerről van szó – szinte biztosan futhat a pénze után.

Gyanús pénzmozgásra hivatkozva tévesztette meg áldozatát

Hosszú ideig beszéltette a sértettet, és átvette az irányítást a mobilbankja felett, majd hatmillió forintot utalt át saját számlájára az a csaló, aki banki ügyintézőnek adta ki magát. Egy gárdonyi nő tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy csalás áldozata lett. Egy magát banki alkalmazottnak álcázó nő hívta fel telefonon, és arra hivatkozva, hogy gyanús pénzmozgást lát a számláján, meggyőzte, hogy lépjen be a netbankjába, és hajtsa végre a telefonon keresztül kapott utasításokat. A hívó közölte, hogy bankszámlája védelme érdekében „tűzfalat kell felhúzni”, aminek eléréséhez egy webcímet diktált be. A linkre kattintást követően már nem ő, hanem a csaló vette át az irányítást a számlája felett. Elhitette vele, hogy azért szükséges a megtakarítás átutalása egy másik számlaszámra, hogy biztonságban legyen a gyanús külföldi vásárlási tranzakció kivizsgálásáig. Ezt követően megszakította a hívást, és elérhetetlenné vált. Ekkor már a sértett biztos volt benne, hogy csalás áldozata lett, és azonnal hívta a bankját, hogy letiltsa a számláját, majd feljelentést tett a rendőrségen. A gárdonyi nyomozók soron kívül intézkedtek a csalással elutalt teljes összeg zárolására és lefoglalására, ami eredménnyel járt. A sértett a napokban visszakapja a teljes összeget.

Egy igazi szakállas sztori

Egy sárospataki férfi számlájáról tizenegymillió forintot vett le egy álbankár. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretein belül. Csalás miatt folytat nyomozást a Sárospataki Rendőrkapitányság egyelőre ismeretlen tettessel szemben. Az álbankár augusztus 23-án egy sárospataki sértett bankszámlájáról tizenegymillió forintot utalt át – több részletben – idegen számlákra. A csaló bankfelügyeleti szakembernek adta ki magát, telefonon kereste meg a sértettet, és közölte, hogy a számlájáról egy nagyobb utalást próbáltak indítani. Az álbankár kérte a férfitól, hogy töltse le a számítógépére az AnyDesk alkalmazást, hogy a tranzakciót meg tudják hiúsítani. Ennek az ügyfél eleget is tett, és ezzel a programmal a csaló megszerezte a sértett internetbankos adatait, majd megkárosította. A nyomozás jelenleg is folyik.

Medence lett a ponyvából

Egy 71 éves tapolcai férfi elhitte, hogy egy közösségi oldal online piacterén feladott hirdetésben megbízhat, és meg is rendelt onnan egy autótakaró ponyvát. Utánvétes fizetési módot választott, ez a lehetőség tovább növelte a bizalmát az eladó felé. A termék vételárát, közel 25 ezer forintot a futárnak adta át a kézbesítéskor. Csak később, a csomag kibontását követően szembesült azzal, hogy abban nem az áhított takaróponyva, hanem egy gyenge minőségű felfújható gyermekmedence volt.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Chipháború törhet ki Japán és Kína között

pén szept 6 , 2024
Kína súlyos gazdasági megtorlásra figyelmeztette Japánt, ha az tovább korlátozza a chipgyártó berendezések értékesítését és szervizelését kínai cégeknek – jelentette a Reuters a Bloombergre hivatkozva. A Toyota Motor bizalmasan közölte japán tisztviselőkkel, hogy Peking a korlátozásokra úgy reagálhat, hogy megvonja Japántól az autógyártáshoz szükséges ásványi anyagokhoz való hozzáférést. Több kínai […]
japan chip

És még ez is...