mínuszos.hu

Okostelefonokra specializálódott, gyorsított eljárásban ítélik el

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állítja bíróság elé azt a nőt, aki rövid idő alatt 13 mobiltelefon lopott egy szegedi bevásárlóközpontból.

A vád szerint a nő 2016. november 11-én hét darab – összesen 560 ezer forint –, majd egy hét múlva hat darab – összesen 140 ezer forint értékű – mobiltelefont lopott az egyik szegedi bevásárlóközpontban levő elektronikai szaküzletből. A vádlott módszere az volt, hogy egy az erre a célra átalakított és az áruvédelmi eszközöket hatástalanító nagyméretű táskába rejtette el a telefonokat, majd azokkal fizetés nélkül távozott. Az első alkalommal ellopott mobilokat egy szegedi piacon a vádlott az eredeti ár ötödéért értékesítette, míg a második esetben ez már nem sikerülhetett, mert az áruház biztonsági őrei feltartóztatták és a kiérkező rendőröknek átadták. Az áruháznak okozott 700 ezer forint kárból így csak 140 ezer forint térült meg.

A járási és nyomozó ügyészség a vádlottat üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja, figyelemmel arra is, hogy a röviddel ezt megelőzően elkövetett vagyon elleni bűncselekmények miatt két esetben is vádat emelt már ellene az ügyészség. A vádemeléskor előzetes letartóztatásban levő vádlott bűnösségének kérdésében a gyanúsítás közlésétől számított harminc napon belül a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Exit mobile version