mínuszos.hu

Okostelefon-eladások: globális visszaesés

A tavalyi utolsó negyedévben 406,64 millió okostelefont értékesítettek világszerte, ami 0,4 százalékos csökkenés 2018 azonos időszakához képest.

A Gartner amerikai piackutató cég kimutatása szerint tavaly összesen 1 milliárd 540 millió 657 ezer okostelefont értékesítettek globálisan, egy százalékkal kevesebbet a megelőző évhez képest. A december végével záródott három hónapban a Samsung valamivel több mint hetvenmillió készüléket értékesített, és ezzel megőrizte piacvezető helyét. Piaci részesedése 17,3 százalék volt a negyedévben, ami megegyezett az egy évvel korábbival. A második helyen szintén nincs változás, az amerikai Apple piaci részesedése ugyanakkor 15,8 százalékról 17,1 százalékra emelkedett, az eladott készülékeinek száma 64 millióról 69 millióra nőtt.

Tartotta harmadik helyét a kínai Huawei is, a piaci részesedése azonban 14,8 százalékról 14,3 százalékra mérséklődött, az eladott készülékek száma 60 millióról 58 millióra csökkent. Maradt a negyedik helyen az ugyancsak kínai Xiaomi, amelynek a piaci részesedése a negyedévben nyolc százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 6,8 százalékról, az eladott készülékek száma 27 millióról 32 millióra nőtt. A szintén kínai Oppo volt tavaly az ötödik a globális piacon, ahogy 2018-ban is. Az eladott készülékeinek a száma 31 millióról 30 millióra, piaci részesedése pedig 7,7 százalékról 7,5 százalékra mérséklődött.

Exit mobile version