ODFA: a kormány nem teljesítette az ígéreteit

angryA nyílt dokumentumformák képviseletében fellépő Magyarországi Nyílt Dokumentum Formátum Szövetség (ODFA) elégedetlen a kormányzat teljesítményével. Mint a szervezet honlapján közzétett évértékelőben írják: 2011-ben a kormány bejelentette, hogy megszünteti az amerikai szoftveróriás, a Microsoft monopolhelyzetét az oktatási szektorban és támogatta két nyílt oktatási platform elterjedését is. Kormányrendelet született a nyílt dokumentumformátumok használatáról és egységesen kötelezővé vált a nyílt, szabványos formátumok. Tavaly már komoly áttörésre számított az ODFA. A várt eredmények azonban elmaradtak. Bár születt egy előremutató kormányrendelet a nyílt forráskódú szoftverek beszerzésének elsőbbségéről, a szövetség már akkor jelezte, hogy e rendelet a megfelelő garanciák és szankciórendszerek hiányában nem érhet el valódi áttörést. Az ODFA szerint a zárt, költséges megoldások vásárlása a korábbi nagyságrendben folyt tovább. Az ODFA a közoktatásban is nagyobb fordulatra számított a korábban kitűzött célokhoz képest, az informatikai stratégia (Digitális Cselekvési Terv) markánsan állította, hogy „a Kormány jelentősen csökkenti a monopolhelyzetben lévő informatikai vállalat dominanciáját az oktatási szférában”, holott az oktatási intézményekben a mai napig csak egy szűk réteg ismerheti meg a szabad szoftveres technológiákat, a szakemberek kompetenciafejlesztése pedig nem indult el. A szövetség több alkalommal jelezte a kormányzat számára, hogy nemzetbiztonsági szempontból biztonságos (azaz hátsó kapuktól, kémprogramoktól, káros szoftverektől mentes) működés csak akkor garantálható, ha minden szoftverkomponens kódja megismerhető, elemezhető, elérhető a felhasználó számára. Információik szerint ezzel a ténnyel a hazai titkosszolgálat is tisztában volt. Ennek ellenére a központi intézmények a korábbi gyakorlatnak megfelelően, kontroll nélkül szereznek be és használnak a mai napig zárt megoldásokat. Ráadásul azon túl, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal maga is tisztában volt a kapcsolódó kockázatokkal, tudomásunk szerint a szoftverek úgy kerültek egységes bevezetésre a központi intézményekben, hogy a törvény által előírt bevizsgálásuk rendre elmaradtak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

NFH: óvakodj a játéktelefonoktól!

hét márc 24 , 2014
Súlyos halláskárosodást okozhat a vizsgált játék mobiltelefonok egyharmada a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szerint, mivel nem felelnek meg a kibocsátási hangnyomásszint előírt követelményének – közölte a hatóság az MTI-vel. Az NFH Mechanikai és Villamos Laboratóriuma tucatnyi játék mobiltelefont vizsgált meg, közülük négy veszélyesnek minősült. További egy terméknél a fulladásveszély nagy […]

És még ez is...