mínuszos.hu

OBH: folytatódik a digitalizáció a bíróságokon

Tovább folytatódik a bíróságokon a digitalizáció, az év végéig 112-vel bővítik azoknak a számítógépes végpontoknak a számát Magyarországon, amelyek használatával a bírák távmeghallgatásokat tarthatnak – közölte Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese. Az elektronikus fejlesztések nem csak a költséghatékonyabb ügyintézést teszik lehetővé, de a biztonságot is növelik, hiszen a vádlottat anélkül is meg lehet hallgatni, hogy elhagyná a büntetés-végrehajtási intézetet; a tárgyalás helyszínétől messzebb élő tanúknak sem kell utazniuk – mondta. Hozzáfűzte: a rendszer kiépítését a Belügyminisztériummal közös projekt keretében kezdték meg, eddig 72 digitális végpontot létesítettek, az elmúlt hat hónapban 650 távmeghallgatást végeztek ezen a módon a bíróságok. Gyarmathy szólt arról is, hogy szintén ez év második felében „élesedik” az e-akta rendszer, amelyet a bírák már használnak, de hamarosan elérhetővé tesznek az ügyfelek számára is. A kiépülő elektronikus rendszer lehetővé teszi, hogy az ügyfél – vagy a megbízott jogi képviselő – a nap huszonnégy órájában az interneten keresztül el tudja érni a ügyében keletkezett, elektronikusan rögzített dokumentumokat, amelyekből jelenleg több mint 22 millió található a megnyitni tervezett programban.

Exit mobile version