mínuszos.hu

Obama: veszélyekkel jár a közösségi média felelőtlen használata

Barack Obama szerint számos veszéllyel jár a közösségi médiaportálok „felelőtlen használata”.

A volt amerikai elnök rendhagyó interjút adott a BBC rádiónak, a kérdező ugyanis Harry herceg, a brit uralkodó unokája volt, aki a brit közszolgálati rádiótársaság politikai és közéleti 4-es csatornájának szerdai magazinműsorában a vezető szerkesztői feladatokat is ellátta. A BBC rádiónál már másfél évtizedes hagyomány, hogy a karácsony utáni első adásnap hírmagazinját ismert közéleti személyiségek szerkesztik. A hercegnek adott interjúban Obama kifejtette: a közösségi média felelőtlen használata az álinformációk széles körű elterjedése mellett azt is eredményezheti, hogy az emberek összetett, bonyolult kérdésekre torz, leegyszerűsítő értelmezéseket adnak.

Nevek említése nélkül hozzátette: különösen a hatalmi pozícióban lévőknek kell megfontoltan eljárniuk, amikor közösségi portálokon teszik közzé a nyilvánosságnak szánt üzeneteiket. A volt amerikai elnök szerint aggodalomra ad okot az a lehetőség, hogy a jövőben a közösségi média egyes használói „a tények elvetésével” csak olyan tartalmakat olvasnak vagy hallgatnak, amelyek „saját részrehajló nézeteiket” igazolják. Obama szerint a kérdés az, hogy miként lehet ezt a technológiát olyan módon hasznosítani, amely érvényesülést enged „a hangok sokaságának és a nézetek sokszínűségének, de eközben nem vezet a társadalom balkanizálódásához”.

Exit mobile version