Nyomkövető rögzíti a Vodafone Big Bike Challenge résztvevőinek útját

kerakparA Vodafone hat magyar munkatársa is részt vesz a Nagy-Britanniát hosszában, Land’s End és John O’Groats között átszelő Deloitte Ride Across Britain jótékonysági kerékpár túrán. Az öt ország munkatársaiból álló 115 tagú nemzetközi Vodafone csapat kilenc nap alatt több mint 1500 kilométert tesz meg. Magyarországot a Vodafone Szolgáltató Központjának (VSSB) csapata képviseli. A túrát és a magyar résztvevők teljesítményét itthonról a Vodafone Magyarország m2m megoldásán alapuló IneTrack GPS alapú valós idejű nyomkövető rendszer segítségével lehet élőben követni. Az m2m-es nyomkövetési megoldás a hétköznapokban is működik, az ingyenes alkalmazás rendelkezésére áll az androidos okostelefonok használóinak. Az app rögzíti az útvonalat, sebességet és a szabadban megtett távolságot.

A szeptember 5. és 13. között zajló túra alatt gyűjtött adomány is hozzájárul a nagy cél, azaz az egymillió angol font összegyűjtéséhez. Az adomány célja, hogy a nemzetközi Vodafone Alapítvány „hordozható iskola”, azaz Instant Network Schools programjának segítségével a Kongói Demokratikus Köztársaság területén működő menekülttáborokban élő gyermekek és fiatalok számára is elérhetővé váljon a digitális oktatás lehetősége. A programot Magyarországon a 13670-es ingyenes szám hívásával, hívásonként 250 forinttal lehet támogatni a túra teljes időtartama alatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Sharp felvásárlással növeli ügyfélkörét

ked szept 8 , 2015
A kelet-európai irodai nyomtató piaci pozíciójának megerősítése és vevőkörének bővítése céljából a Sharp megvásárolta egyik forgalmazóját, a NEPA Business Solutions-t. A felvásárlás nyomán, a NEPA vevőkörének megszerzésével, tovább erősödik a Sharp piaci pozíciója. A Sharp átvesz minden munkavállalót, és zökkenőmentes átmenet garantál a NEPA Business Solutions korábbi ügyfelei számára. Az […]

És még ez is...