Nyilvánosságra hozza moderálási irányelveit a Facebook

A Facebook frissített közösségi alapelvei mostantól tartalmazzák azokat a belső irányelveket is, amelyek alapján a cég moderátorai eldöntik, milyen káros tartalmakat kell eltávolítani a közösségi oldalról.

A vállalat két okból döntött az irányelvek publikálása mellett: ezek ismeretében a felhasználók számára egyértelmű lesz, hogy egyes árnyalt kérdésekben a Facebook hol húzza meg a határt. Másrészt pedig a különböző területek szakértői is a korábbinál egyszerűbben juttathatnak majd el visszajelzéseket az irányelvekkel kapcsolatban a Facebooknak. A Facebooknál a tartalomszabályzó csoport felelős a közösségi alapelvek folyamatos fejlesztéséért. E csapat világszerte 11 irodában működik, tagjai pedig olyan szakértők, akik a terrorizmus és gyűlöletbeszéd felismerésére, gyermekvédelemre szakosodtak. Sokan közülük már a Facebookhoz való csatlakozásuk előtt is e területeken dolgoztak, és heti szinten működnek együtt külső szakmai szervezetekkel is. A visszajelzések és a társadalmi normák, valamint a nyelvi fejlődés alapján a Facebook közösségi alapelvei időről-időre meg fognak újulni.

A Facebook mesterséges intelligenciát és a közösségtől érkező jelentéseket használ az erőszakos tartalmak beazonosítására. A felhasználóktól érkező jelentéseket a Community Operations csapat több mint 40 nyelven, köztük magyarul is értő tagjai nézik át a nap 24 órájában: az esetek többségében a jelentéseket 24 órán belül sikerül feldolgozni. Jelenleg a Facebook világszerte összesen 7500 moderátort alkalmaz, ebben a pozícióban mostanra 40 százalékkal többen dolgoznak a cégnek, mint tavaly ilyenkor. Mostantól egy új fellebbezési folyamat is elérhetővé válik a Facebookon, amelynek segítségével a felhasználók jelezhetik a moderátorok felé, ha véleményük szerint a Facebook hibát követett el egy-egy adott tartalom eltávolításával. Első lépésként mostantól a meztelenség, pornográfia, gyűlöletbeszéd vagy erőszakos tartalom miatt eltávolított bejegyezések kapcsán lehet fellebbezni a Facebooknál.

A fellebbezés folyamata
• Ha egy felhasználó fotóját, videóját vagy bejegyzését eltávolították a közösségi alapelvek megsértése miatt, az erről szóló értesítés mellett meg fog jelenni egy „Request Review” (fellebbezés kérése) opció.

• A fellebbezést a Facebook Community Operations részlegének emberi munkatársa vizsgálja meg (általában 24 órán belül).

• Amennyiben a Facebook hibázott egy kérdéses tartalom (például bejegyzés, kép vagy videó) eltávolítása kapcsán, azt visszaállítja, és erről értesítést is küld a fellebbezést kérő felhasználónak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A digitalizáció minden ágazatban elkezdődött Magyarországon

pén máj 4 , 2018
Nincs olyan ágazat Magyarországon, ahol valamilyen formában ne kezdődött volna el a digitális átállás az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) digitalizációs konferenciájának előadói szerint. A Digital Mythbusting: Buzzwords and the Reality (Digitális mítoszlebontás – a hívószavak és a valóság) címmel az AmCham és a HIPA […]
szám

És még ez is...