Nőttek a pc-eladások

A második negyedévben 64,858 millió személyi számítógépet adtak el világszerte, ami 4,7 százalékkal több az egy évvel korábbi 61,931 milliónál. Az IDC informatikai és távközlési piackutató vállalat szerint a piacbővülés nagyobb volt a vártnál részben amiatt, hogy az Intel által gyártott chipek hiánya mérséklődött. “Az Intel processzorszállításai felgyorsultak, és ennek a hatására az eladók részben teljesíthették korábbi megrendeléseiket” – közölte a piackutató cég. Az IDC adatai szerint a legjobban Kanadában nőttek az eladások. Kanada pc-piaca már a 12. egymást követő negyedévben nőtt, a júniussal záródott három hónapban az eladások 11 százalékkal emelkedtek, ami kilenc éve a legnagyobb éves szintű bővülés.

A személyi számítógépek piacán a vezető helyen 25 százalékos piaci részesedéssel és 16,2 millió eladott személyi számítógéppel a Lenovo állt a második negyedévben. A második helyre csúszott vissza a HP 23,7 százalékos piaci részesedéssel. Piaci részesedése alapján a harmadik a Dell Technologies (17,9 százalék), a negyedik az Acer Group (6,6 százalék), az ötödik pedig az Apple (6,3 százalék) volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.