mínuszos.hu

Nőtt a DIGI csoport bevétele tavaly

DigiMobilNőtt a DIGI távközlési csoport bevétele 2020-ban, a növekedéshez leginkább fő piacai, Románia és Spanyolország járult hozzá.

A vállalat közleménye szerint a tavalyi 1,3 milliárd eurós konszolidált árbevétel 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A társaság előzetes, nem auditált éves pénzügyi eredményei alapján 2020-ban a kiigazított EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 7,5 százalékkal 480 millió euróra nőtt az előző évhez képest. A tavalyi értékesítési mutatók megerősítették a cég piacvezető helyét, különösen Romániában, Spanyolországban és Magyarországon. Az ügyfeleknek nyújtott összes szolgáltatás (jövedelemtermelő egységek – RGU-k) száma 2019. december 31-hez képest 12 százalékkal, 18,1 millióra nőtt. Vezető helyének megőrzése érdekében a csoport tavaly 371 millió eurót fektetett hálózatfejlesztésre, főként Romániában, Spanyolországban és Magyarországon, megerősítve és bővítve 4G és 5G hálózatát, valamint a száloptikai hálózat további kiépítésére. Magyarországon a cég 2019-ben kezdte meg a kereskedelmi mobilszolgáltatását, a DIGIMobil az ország hetven százalékán rendelkezik kültéri lefedettséggel, közel hétszáz településen biztosít hálózati elérhetőséget. Kitértek arra, hogy a szolgáltató az Opensignal nemrégiben megjelent vásárlói elégedettségen alapuló riportjában a 4G elérhetőségi díjat kapott.

Exit mobile version