Notebook.hu: idén négymilliárd a cél

Az év első hét hónapjában a Notebook.hu laptopok eladásából származó árbevétele csaknem húsz százalékkal bővült, és meghaladta az egymilliárd forintot — jelentette be az oldalt üzemeltető társaság, a CHS Holding Vagyonkezelő Kft. 100 százalékos tulajdonában lévő Digitáltech Europe Kft. ügyvezető igazgatója. Farkas András elmondta, hogy a társaság tavalyi árbevétele hárommilliárd forint volt, ami nyolc százalékos növekedés az azt megelőző évhez képest. Az idén szeretnék elérni a négymilliárd forintos árbevételt. A Notebook.hu teljes árbevételének közel 65 százaléka a laptopok eladásából származik. A lakossági piacon részesedésük eléri a 15 százalékot.

Az ügyvezető szerint az elmúlt években jelentősen emelkedett az eladott laptopok átlagára, három éve még 120-140 ezer forint volt, idén már hatvanezer forinttal többet, 180-200 ezer forintot tesz ki. Horváth Richárd, a CHS számítástechnikai nagykereskedés üzletfejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy a magyarok egyre jobb teljesítményű gépeket vásárolnak. A kalózszoftverek használata jelentősen visszaszorult az utóbbi években Magyarországon, amihez hozzájárult, hogy az új gépeket már előre telepített szoftverekkel lehet megvenni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Xeropan: milliárdos forgalom a cél 2020-ra

hét szept 10 , 2018
ShareTweetPinShareKözel 800 ezer euró (250 millió forint) tőkebefektetést kapott a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől az angol nyelvtanulás könnyed és szórakoztató formáját kínáló Xeropan International Kft. Az idén alapított társaság küldetése, hogy gyakorlati, az életből vett és folyamatosan bővülő témáik segítségével a minden helyzetben jól használható, élő nyelvtudás „ragadjon” a felhasználóikra. „Tankönyvi, magolós, […]

És még ez is...