NMHH: annyi a telefonkönyveknek

telefonkönyvAz idén már nem kötelező a távközlési szolgáltatóknak papíralapú telefonkönyvet megjelentetniük, a hangalapú és online tudakozók, illetve a netes keresők és közösségi oldalak szinte teljesen megszüntették a kiadványok iránti keresletet – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A tájékoztatás szerint a csökkenő fogyasztói igények miatt megszűnik a telefonkönyvek egyetemes szolgáltatás-jellege, a szolgáltatóknak 2022-től már nem kötelező könyv vagy adathordozó formájában megjelentetni az előfizetők adatait. Az NMHH adatai szerint 2017-ben még közel 60 ezer telefonkönyvet nyomtattak, 2020-ban azonban már 17 ezernél is kevesebbet, és felére esett vissza a fogyasztók által átvett névjegyzékek száma. Ennél is meredekebben zuhan az elektronikus adathordozón (CD-n) terjesztett telefonkönyvek száma, 31 ezerről mindössze 2500-ra, ami 92 százalékos csökkenést jelent. Az érdeklődés hiánya több okra is visszavezethető, azonban ezeknek van egy közös nevezője, az internet – fogalmazott az NMHH. Az online tudakozók mellett komoly konkurenciát jelentenek a netes keresők és a közösségi oldalak, amelyek megkönnyítik egy-egy személy vagy szolgáltatás megtalálását. Az okostelefonok és a mobilnet széleskörű elterjedése tovább gyorsította ezt a folyamatot, ma már, ha fel akarunk hívni valakit, a telefonunkon is rákereshetünk több platformon is. A három nagy távközlési szolgáltató mindegyike rendelkezik saját online tudakozó szolgáltatással, ahol név, cím vagy telefonszám alapján is lehet keresni.

Az 11800 hívószámon elérhető egyetemes tudakozón név és cím alapján bármikor megtudható, hogy az adott személy vagy szervezet rendelkezik-e telefonelőfizetéssel és mi a száma. Az egyetemes tudakozó mellett a Magyar Telekom a 11818, az Invitel a 11888 telefonszámon nyújt kereskedelmi alapú tudakozó szolgáltatást. Az egyetemes tudakozó használata az NMHH vizsgálata szerint teljeskörűen helyettesíteni képes a telefonkönyveket — igaz nem ingyen. Az NMHH szerint a telefonkönyvek veszteséges kiadásának megszűnése valójában minden fogyasztónak jó hír. A papíralapú és a CD formátumú adatbázisok ugyanis hiába voltak ingyenesek, azok költségét végső soron a fogyasztók fizették meg a szolgáltatások díjaiban. Eközben pedig azok tényleges használata elenyésző volt és évről-évre meredeken csökkent. A nyomtatott telefonkönyv előállítása ellen ráadásul súlyos környezetvédelmi érvek is szólnak, hiszen a kiadványok előállításához nem kevés papír szükséges, a papírgyártás pedig víz- és energiaigényes folyamat. Egy vaskosabb telefonkönyv akár egy kilogrammot is nyomhat, ennyi papír gyártásához két-három kilogramm fa, 45-55 liter víz, 10-12 kWh energia és rengeteg vegyi anyag szükséges. A csökkenő tendenciákat figyelembe véve is évi harminc-negyven tonna fát és 7-800 ezer liter vizet lehet megspórolni a telefonkönyvgyártással felhagyva. A telefonkönyvek kivezetése tehát környezeti és gazdasági szempontból is pozitív esemény – emelte ki az NMHH.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Adatvédelmi hatóság: majdnem minden rendben van a Pegasus körül

sze febr 2 , 2022
Nem tárt fel jogsértést a Pegasus kémszoftver magyarországi alkalmazásával, illetve engedélyezésével kapcsolatban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) – közölte a hatóság elnöke. Péterfalvi Attila a hivatal augusztusban elindított eljárásáról elmondta: végeztek helyszíni vizsgálatot a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál, kértek szóbeli tájékoztatást, betekintettek dokumentumokba, ám jogellenességet nem tártak fel. Elmondta, hogy […]
Péterfalvi Attila NAIH

És még ez is...