Nincs igazság: nem térhet vissza Trump a Facebookra

Donald TrumpTovábbra is érvényben hagyják Donald Trump Facebook fiókjának felfüggesztését – adta hírül az amerikai vállalat által felkért bizottság.

Közleményükben úgy fogalmaztak: “A Testület megállapította, hogy az alaptalan, választási csalásokról szóló és a folyamatos cselekvésre ösztönző bejegyzéseivel Trump úr olyan környezetet teremtett, amely az erőszak komoly kockázatát rejti”. Bár a testület fenntartotta a volt elnök felhasználói fiókjának felfüggesztését, azt is megállapította, hogy a határozatlan időre szóló felfüggesztés nem megfelelő. Arra kérték a Facebook üzemeltetőit, hogy a “platform más felhasználóira is alkalmazott szabályokkal összhangban álló” arányos döntést hozzanak. “A mostani döntéstől számított hat hónapon belül a Facebooknak felül kell vizsgálnia az önkényes büntetést, amelyet január 7-én szabott ki, és döntenie kell a megfelelő szankcióról” – írta a testület.

A mostani, az eddigi legsúlyosabb következményekkel járó döntés, amelyet a Facebook tulajdonosa, Mark Zuckerberg által életre hívott – akadémikusokból, volt politikusokból, jogi szakértőkből és újságírókból álló – testület alapítása óta meghozott. A függetlennek nevezett bizottság működési költségeit Zuckerberg vállalta, aki 130 millió dollárt szánt erre a célra. Az üzletembert sok kritika érte ezzel kapcsolatban, ugyanis egyes szakértők szerint a befolyásolható testület csak még nehezebbé teszi a hatékony és igazságos szabályozást. Jennifer Grygiel, a Syracuse Egyetem kommunikációs adjunktusa úgy fogalmazott: “Az igazi aggodalom nem a Facebook döntése Trump fiókjával kapcsolatban, hanem az a mód, ahogyan ez a hatalmas vállalat megpróbálja elkerülni az elszámoltathatóságot.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.