NGM: a Kormány a vidéki mikro- és kisvállalkozásokat támogatja

Magyarország Kormánya újabb, vissza nem térítendő támogatási programmal segíti a vidéki térségek legkisebb vállalkozásait. A GINOP Plusz-1.2.4-25 kódszámú – európai uniós társfinanszírozással megvalósuló – program célja a mikro- és kisvállalkozások versenyképességének növelése, a helyi gazdaság élénkítése és a munkahelyek megőrzése – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A program az Új gazdaságpolitikai akcióterv egyik alappillérét képező Demján Sándor Program részeként valósul meg – tették hozzá. A 2025-ben a hazai kkv-k számára rendelkezésre álló összesen 1400 milliárd forintnyi gazdaságélénkítő forrásból 50 milliárd forintot fordít a kormány erre a célra.

Szabados Richárd, az NGM kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a közleményben emlékeztetett: a pályázat az ország négy leghátrányosabb helyzetű régiójában (Dél-Alföld, Dél Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország), valamint a Szabad Vállalkozási Zónákban működő, legfeljebb 50 főt foglalkoztató vállalkozások számára érhető el. A támogatás mértéke ötven százalék, vagyis a beruházás felét a kormány állja. Vállalkozásonként 5 és 30 millió forint közötti támogatás igényelhető, amelynek akár fele előlegként is lehívható.

Elég egy teljes lezárt üzleti év, és egy fő foglalkoztatása

A támogatást új eszközök és technológiák beszerzésére, informatikai fejlesztések megvalósítására (hardver eszközök, szoftverek beszerzése, felhőszolgáltatás igénybevétele) és ingatlan beruházásra (korszerűsítés, bővítés) fordíthatják a vállalkozások. Emellett a támogatás felhasználható a projektmenedzsment és általános (rezsi) költségek fedezésére, tanácsadás igénybevételére, valamint készletek beszerzésére is – részletezték.

A pályázat benyújtásának feltétele a legalább egy teljes lezárt üzleti év, valamint minimum 1 fő foglalkoztatott. A pályázati kitöltőprogram a hétfői napon vált elérhetővé, a kérelmek előtöltésére pedig kedden 9 órától nyílt lehetőség a www.palyazat.gov.hu oldalon keresztül. A támogatási kérelmeket május 7-én 17 órától lehet majd benyújtani a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2026. április 30-ig.

A kormány egyik legfontosabb célja az európai uniós források biztosítása a hazai vállalkozások számára. „A magyarországi kkv-k számára 2025-ben a GINOP Plusz 1. prioritása keretében 450 milliárd forintnyi uniós forrást teszünk elérhetővé vissza nem térítendő, illetve visszatérítendő (a köznyelvben „0”-ás hitelként ismert) pénzügyi támogatások, valamint ezek kombinációja révén” – hangsúlyozta Szabados. A kormány a most megjelenő programmal több mint 2 ezer vidéki vállalkozás megújulását segíti, hozzájárulva ezzel a helyi gazdaság megerősítéséhez és a területi hátrányok csökkentéséhez – olvasható az NGM közleményében.

English summary

The Hungarian government is launching a new grant program to support micro and small enterprises in rural areas. This initiative, part of the Demján Sándor Program within the New Economic Action Plan, aims to boost competitiveness, stimulate the local economy, and preserve jobs. The government will allocate 50 billion forints from the 1400 billion forints available for SMEs in 2025. Businesses with up to 50 employees in disadvantaged regions and Free Enterprise Zones can apply for funding between 5 and 30 million forints, covering 50% of their investment. The support can be used for various purposes, including purchasing new equipment, IT development, and real estate investment. Applications open on May 7th and will be accepted until the budget is exhausted or April 30, 2026.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük