mínuszos.hu

Nemzetközi matematikatanítási konferencia lesz júliusban Budapesten

I love ELTEEurópa legnagyobb matematikai oktatásmódszertani tanácskozását tarják július közepén Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet szervezésében.

Az ELTE közleménye szerint az European Society for Research in Mathematics Education (ERME) július 10. és 14. között Magyarországon rendezi meg a 13. CERME- (Congress of the European Society for Research in Mathematics Education) konferenciát. Kétévenként hívja össze a szervezet a terület szakembereit, hogy lehetőséget biztosítson az európai országokban folyamatban lévő kutatások megismerésére és kutatói együttműködések kialakítására. Az ELTE lágymányosi campusán megrendezendő konferenciára ezer résztvevőt várnak. A kommüniké szerint a rendezvények célja, hogy a matematikatanítás elméletével, módszereivel foglalkozó európai kutatókat közös gondolkodásra sarkallja, ezért az egyéni kutatási beszámolók helyett az együttműködésen alapuló csoportmunkára helyezi a hangsúlyt.

A hagyományoknak megfelelően a CERME-konferencia előtt, július 9-10-én tartják a matematika oktatásával foglalkozó fiatal európai kutatók kétnapos rendezvényét, a YERME-napokat.


 

Exit mobile version