Nemzeti mobilfizetési rendszer: majd jövőre

 

Jövő év július elsejére halasztotta a nemzeti mobilfizetési rendszer ez év szeptember 30-ára tervezett indulását a parlament. A pénteken benyújtott, majd hétfőn a házszabálytól eltérve megtárgyalt és 241 igen, 18 nem és 1 tartózkodó szavazattal elfogadott indítvány a nemzeti mobilfizetési rendszer 2014. július 1-jei bevezetéséig engedi működni a piaci mobilfizetési szolgáltatásokat. A módosítás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a nemzeti mobilfizetési rendszer a már létező piaci megoldásokkal párhuzamosan, jövő július előtt is működhessen. Az indoklás szerint ez segíti a felkészülést és az alkalmazkodást az új rendszer bevezetéséhez.

A rendszert megvalósító, állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. márciusban jelentette be, hogy 2013. szeptember 30-án a parkolás és az autópályadíj-fizetés lehetőségével elindul a nemzeti mobilfizetési rendszer. A tervek szerint a rendszer az ország egészében, minden fizető parkolási övezetben biztosítaná a mobilparkolás lehetőségét. A városi, helyközi és vasúti közösségi közlekedés szolgáltatásai egy következő fejlesztési fázisban lesznek elérhetőek az egységes rendszeren keresztül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.