Nemzeti kiberversenyt rendeznek Magyarországon

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közreműködésével jövő februárban tartják a nemzetközi viadal nemzeti fordulóját, a győztes csapat utazhat majd a verseny következő fordulójára, Genfbe.

A szervezők kifejtették: az 1961-ben alakult Atlanti Tanács számos világméretű kezdeményezése mellett indította el a „Cyber 9/12” hallgatói versenyt, amely a felsőoktatásban tanuló diákoknak ad lehetőséget a nemzetközi kiberbiztonsági válsághelyzetek kezelésére egy nagyobb horderejű, szimulált támadás után. A hallgatóknak a fiktív forgatókönyv alapján egy, az európai rendszerek ellen irányuló nagyszabású számítógépes offenzívára kell reagálniuk. A feladatuk az lesz, hogy ajánlásokat tegyenek védekező intézkedésekre, valamint összehangolják a különböző szereplők eltérő érdekeit a közös fellépés megvalósításához.

A versenyzők kollektív kiberbiztonsági válságkezelő tervet állítanak össze, amelyben számításba veszik a többi között a NATO, az EU és az érintett államok politikai és irányítási struktúráját is. Ennek révén megtapasztalhatják a nemzetközi együttműködés kultúráját, továbbá mélyebb ismereteket szerezhetnek a NATO- és az EU-szervezetek, valamint a tagállamok reakcióiról és válaszmechanizmusairól egy átfogó kibertámadás esetén. A részvétel ingyenes, minden felsőoktatási hallgató – szakiránytól függetlenül – jelentkezhet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

CIA: Oroszország Trump győzelme érdekében avatkozott be az amerikai választásba

sze dec 14 , 2016
ShareTweetPinShareAz amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) jelentése szerint Oroszország Donald Trump győzelme érdekében avatkozott be az elnökválasztásba — írja a The Washington Post. A hírszerzés több olyan személyt is azonosított, akik kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal, és több ezer, a Demokrata Párt feltört szervereiről származó e-mailt adtak át a Wikileaks […]

És még ez is...