Nemzetbiztonsági átvilágítás után kezdhetnek tanulni a hackerpalánták

FrankoCsubaDeaA hamarosan induló KÜRT Akadémia etikus hacker képzéséről kérdeztük Frankó Csuba Deát, a KÜRT Akadémia üzletfejlesztési és marketingvezetőjét.
– Évi húsz hallgatót vesznek fel. Feltehetően ennél jóval nagyobb az érdeklődés. Milyen előképzettséggel veszik fel a jelentkezőket?
– Általában informatikusok jelentkeznek hozzánk, vagy olyan fiatalok, akiknek van informatikai affinitása. A jelentkezők első körben felvételi elbeszélgetésen vesznek részt, ahol főként gondolkodásmódra szűrünk. Arra vagyunk kíváncsiak, hogyan állnak hozzá egy problémához, milyen a helyzetfelismerő képességük, mennyire nyitottan, kreatívan közelítenek meg egy kihívásokkal teli szituációt. A sikeres felvételi vizsgát tett jelentkezőknek át kell esniük egy C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon is és csak ezt követően kezdhetik el a tanulmányaikat.
– A végzett hallgatók normál, „rendes” hackerként is megállják a helyüket?
– A rosszindulatú és az etikus hakcer tudása között nincs különbség, csak a céljuk más. Nem véletlen, hogy nálunk csak nemzetbiztonsági átvilágítás után lehet kitanulni ezt a szakmát. Tanítunk a hallgatóinknak jogi ismereteket, kommunikációt, projekt menedzsmenetet is a hackelés mellett. Ezzel az a célunk, hogy a kurzus végére a szakmai tudáson túl pontosan ismerjék a hackelés szabályrendszerét, a lehetséges mozgásterüket és büntetőjogi felelősségüket is. Ezen kívül arra is megtanítjuk őket, hogy szerezzenek ügyfeleket, hogyan kezeljék úgy a megbízásaikat és ezáltal hogyan éljenek jól ebből a szakmából. Ha valaki mindezt tudja, nem éri meg a rossz oldalra állnia.
– A Kürt követi a volt hallgatói életútját?
– A végzett hallgatóink számára létrehoztunk egy alumni közösséget, ami HackLAB néven fut immáron négy éve. Ezt a közösséget ők építik: megosztják egymással tudásukat, tapasztalataikat, együtt fejlesztenek új technológiákat, és szakmai mentorálást is kapnak a képzés vezetésétől.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az extrém ötlet az alap

ked ápr 30 , 2013
  Extrém ötletekkel lehet startup versenyeket nyerni, ezt bizonyítja a Budapesti Műszaki Egyetemen rendezett Smart Frame Hackathon eredménye is. A mobilos sorsjegy mellett egy takarékos zuhanyrózsa és egy érdekes fejvadász oldal kitalálói arattak sikert. A másfél napos versenyben végül a Pesoo projekt szerezte meg az első helyezést egy a munkaerő […]
ZX-81

És még ez is...