Német tulajdonú céget támogat a pécsi önkormányzat

euroÚj üzemet létesít a 3D nyomtatási rendszerek fejlesztésével és nagy sebességű gyártásával foglalkozó pécsi RS Factory Kft. a baranyai megyeszékhelyen – közölte a város önkormányzata. Közleményükben azt írták, hogy a városi közgyűlés december 14-ei ülésén járulhat hozzá az új termelőegység létrehozásához, így jövőre és 2023-ban száz-százezer eurót biztosítanak a társaságnak. Hozzáfűzték: a cég a támogatás fejében vállalná negyven ember öt éven át tartó foglalkoztatását és az egyetemmel folytatott oktatási, kutatási együttműködés folyamatos fenntartását, fejlesztését. A tájékoztatás szerint a német tulajdonban lévő társaság új üzemében elsősorban fogorvoslásban használt 3D nyomtatók készülnek majd, ott várhatóan három éven belül ötven, magasan képzett pécsi fogorvosnak, illetve műszaki végzettségű szakembernek adnak majd munkát.

Keidl Péter, a kft. ügyvezetője közölte: az idén alapított, két német magánszemély tulajdonában álló társaság jegyzett tőkéje tízezer euró, s középtávon negyven embert foglalkoztatnának Pécsen. Az ügyvezető idén 130 ezer eurós, jövőre több mint 250 ezer eurós árbevétellel számol. Céljuk, hogy saját beruházásban önálló üzemcsarnokot létesíthessenek a baranyai megyeszékhelyen, s ott három-négy éven belül már mintegy ötven embernek adjanak munkát, emellett a szoftverfejlesztés területén is szeretnének szerephez jutni. A társaság Keidl tájékoztatása szerint mintegy 180 embert foglalkoztat és fejlesztéseivel célja, hogy továbbra is piacvezető maradjon a fogászati és a hallókészülékeknél használt nyomtatók területén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Tippek, hogyan növelheted az online vásárlások biztonságát

hét dec 13 , 2021
A karácsonyi időszakban megugró internetes vásárlások biztonságát fenyegető csalókra hívta fel a figyelmet, és az online fizetések biztonságának jelentős növelésére osztott meg javaslatokat az it-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. szakértője a cég szombati közleményében. Csizmazia-Darab István arra figyelmeztetett, hogy kellő körültekintés nélkül a személyes adatok kiberbűnözők kezébe kerülhetnek, és hozzátette, ennek […]
Csizmazia-Darab István

Friss, ropogós