Nem vehetik át ellenőrzés nélkül weblapok értesüléseit a kínai hírportálok

kina-ujsagA kínai hírportálok a közösségi médiából sem vehetnek át ellenőrzés nélkül híreket, híreszteléseket, a jövőben kiemelt hangsúlyt kell fektetniük forrásaik ellenőrzésére – rendelte el a kínai internetfelügyelet (CAC). A hivatal felszólította helyi szerveit, hogy felügyeleti munkájukkal segítsenek megelőzni a feltételezésekre és szóbeszédre alapozott, végeredményben “torzított” tartalmú hírek közlését. Utaltak arra, hogy számos kétes tartalmú “hír” forrásai különböző weblapok. A szervezet az online közösséget is arra biztatta, hogy jelezzék, ha hamis hírekkel találkoznak.

A felügyelet a közelmúltban több nagy internetes hírközlő honlap működtetőjét, így az ismert sina.com-ot, a 163.com-ot és az ifeng.com-ot, valamint a Tencent szolgáltatót is megbüntette, amiért állítólag valótlan, illetve a tényeket eltorzító történeteket közöltek tudósításokként — számolt be a Hszinhua hírügynökség hétfői jelentésében. A CAC valódi, objektív és pártatlan online újságírói munkát szorgalmazott, aminek érdekében – mint fogalmazott – a szerkesztőségeknek javítaniuk kell hírgyártó tevékenységükön, továbbá a hírek tartalmi ellenőrzésének mechanizmusán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Nagyon jó évet zárt tavaly a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer

sze júl 6 , 2016
A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) két éves működése alatt a tranzakciók száma meghaladta a 40 milliót, a forgalmi adatok folyamatosan növekednek a 2014. július 1-i indulás óta. Az egységes mobilparkolást egyre többen választják a hagyományos készpénzes megoldással szemben, 25 százalékkal több autós fizetett mobillal parkolódíjat az NMFR második üzemévében, mint […]