Indul a Girls in tech: már lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem informatikai és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára.
A Yettel az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karával közösen ösztöndíjprogramot hirdet Girls in tech néven, amelyre már május 22-től lehetett jelentkezni. A program célja a mobiltechnológia, valamint a műszaki területek vonzóbbá tétele a fiatal nők számára. Az ösztöndíj keretösszege egy évre összesen ötmillió forint, amelyet szemeszterenként négy diák nyerhet el. A pályázók közül a mobilszolgáltató és az egyetem által delegált szakmai zsűri választja ki a nyerteseket.
„Vállalatunknál mindig is stratégiai területként kezeltük az oktatás kérdését, legyen szó a gyermekek és szülők digitális edukációjáról, vagy éppen a női munkatársak arányának növeléséről az infokommunikációs szektorban. Munkáltatóként hiszünk a sokszínű munkatársi közösség teremtette üzleti előnyben, ennek szellemiségében például a Nők a Tudományban Egyesülettel is évek óta együttműködünk, és ezzel az ösztöndíjprogrammal is arra szeretnénk bátorítani a fiatal lányokat és nőket, hogy fedezzék fel tehetségüket és a lehetőségeket a műszaki és informatikai területekhez közeli szakmákban. Célunk, hogy a jövőben egyre több nőnek legyen lehetősége ezeken a területeken is érvényesülni, mert hiszünk abban, hogy a megszerzett tudás vonzó karrier- és életúthoz segítheti őket” – mondta el Szalai Enikő, a Yettel Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.
Szakmai konzultációt is biztosítanak
Az ösztöndíj a diákok egy már meglévő informatikai vagy mérnöki területhez köthető tudományos tervének megvalósulásához járul hozzá, illetve a kutatási időszak alatt, valamint a diplomázást követően a Yettel szakmai konzultációt is biztosít a diákoknak a vállalat szakembereivel. Az ösztöndíjprogramot az első évben pilot projektként indítják el, a folytatásról pedig az eredményeket kiértékelve döntenek.
„Az egyetemen elkötelezettek vagyunk amellett, hogy fokozzuk a nők jelenlétét és sikerét a műszaki és informatikai szakmákban. Az utóbbi években örömmel tapasztaltuk a női hallgatóink számának dinamikus növekedését, azonban ezek a számok még mindig jelentősen elmaradnak a kívánatostól. Ennek tudatában a ‘Girls in tech’ ösztöndíjprogram nem csupán támogatást, hanem kiemelt motivációt is nyújt a tehetséges női diákok számára, hogy bekapcsolódjanak és kiteljesedjenek az informatikai és műszaki tudományok világában és ezt a nagyszerű pályát válasszák. Az ösztöndíjazottak nemcsak anyagi támogatást kapnak, hanem aktív részesei lehetnek egy olyan közösségnek is, ahol a mentorálás és a szakmai kapcsolatok révén képesek lesznek megszilárdítani helyüket ezen a gyorsan fejlődő területen” — jelentette ki Eigner György, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának dékánja.
A természettudomány, a technológia és a mérnöki tudomány területein, azaz a STEM szakmákban kifejezetten alacsony a nők száma, s már a pályaválasztáskor is kevesen jelentkeznek az ezekhez kapcsolódó szakokra. Az Eurostat felmérése szerint az uniós országok között a női tudósok és mérnökök aránya 2022-ben széles skálán mozgott: míg Dániában, Litvániában vagy Bulgáriában ötven százalék felett, addig Finnországban, Németországban és Magyarországon csupán harminc százalék körül volt. Habár összességében érzékelhető némi javulás, a nők még mindig nagymértékben alulreprezentáltak ezeken a területeken. |