Nem szőrözött a GVH-val az Országgyűlés gazdasági bizottsága

Gazdasági Versenyhivatal - GVHAz Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolóját.

GVH bírságokA hatóság közleménye szerint tavaly is aktív versenyfelügyeleti munkát végeztek: a GVH Versenytanácsa 97 vállalkozással szemben hozott döntést és több mint 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki, amely jogerőssé válás után a központi költségvetésbe kerül (Ez jócskán elmarad a korábbi években kirótt bírságoktól. Lásd táblázat! A -szerk- megjegyzése.). Az elmarasztalt cégek ezen felül még mintegy 254 millió forintos kompenzációt vállaltak a fogyasztók felé.

A hivatal közleménye szerint 2023-ban is megérte a vállalkozásoknak visszatérni a tisztességes verseny útjára, hiszen a GVH-val történő együttműködéseknek köszönhetően a cégek több mint 825 millió forint bírságcsökkentést kaptak, amely munkahelyek megőrzéséhez is hozzájárult. A GVH nemzetközi módszertanra alapozott hatáselemzése alapján az elmúlt hat évben (2018-2023) feltárt versenykorlátozó megállapodások, erőfölényes visszaélések, valamint versenyellenes fúziók káros hatásainak megakadályozása 84 milliárd 961 millió forintos hasznot hozott.

Arra is kitértek, hogy a GVH tavaly is több kartell megállapodást felszámolt, valamint aktívan lépett fel a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és piaci helyzetét befolyásoló, globális technológiai vállalkozások és online platformok piaci gyakorlatai ellen.

Közölték, új javaslatként a GVH az országgyűlési beszámolójában felhívta a figyelmet az üdülési jogok másodlagos értékesítésével összefüggő megtévesztésekre. A nemzeti versenyhatóság azt javasolja a jogalkotónak, hogy fontolja meg az üdülési joggal rendelkező, de attól megválni kívánó, sok esetben kiszolgáltatott emberek esetében a hatékonyabb fogyasztói jogérvényesítést.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A jegybank ráteszi a kezét a magyarországi kriptopiac ütőerére

ked ápr 30 , 2024
ShareTweetPinShareA kriptopiaci szereplők, így a kriptoeszköz-szolgáltatók szabályozott keretek között történő engedélyezéséről és felügyeléséről szóló uniós és magyarországi jogszabályok elfogadásával párhuzamosan a jegybank felméri, hogy hány itthoni szereplő kíván elindulni a piacon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint Magyarországon nagyjából kétszázezer ügyfél rendelkezik vagy kereskedik kriptoeszközzel. A hazai engedélyezés és felügyelés […]
kriptovaluták

És még ez is...