Nem szánunk komoly pénzt könyvvásárlása

Átlagosan tízezer forint körüli összeget tervezünk elkölteni az elkövetkező fél évben hagyományos, digitális és hangoskönyvekre – többek között ez is kiderül a Vatera friss felméréséből. Elsősorban a gyermekkönyvek, bestsellerek, szakkönyvek, történelmi és fantasztikus regények pörögnek. A beszerzésben egyre nagyobb szerepet kap az e-kereskedelem: a válaszadók negyven százaléka vallotta, hogy főként online vásárolja meg a könyveket.

A felmérésben résztvevők 33 százaléka öt-tízezer forint közötti összeget tervez a következő fél évben könyvekre költeni, 25 százalékuk tíz-harmincezer forint közötti keretet határozott meg, míg 18 százalékuk ötezer forint alatti húzta meg a határt. A könyvekre szánt alacsonyabb összeg részben azzal is magyarázható, hogy a válaszadók 39 százaléka több mint 250 kötettel rendelkezik otthonában, 17 százalékuk pedig kisebb könyvtárat, legalább ezer példányt halmozott fel háztartásában.

Könyvrekordok az online piactéren
A felmérést végző Vatera könyv kategóriájának történetében a rekordnap 2015.12.09-én volt, amikor nagyjából percenként gazdára talált egy kötet, összesen több mint 11,2 millió forint értékben. A felmérésben győztesként kikerülő gyermekkönyv és ifjúsági irodalom kategória havonta átlagosan 2,9 millió forintos forgalmat ér el az online piactéren, a regények pedig ennél is többet, jellemzően 4,5 milliót tesznek ki. A legnagyobb értéket mégis az antik könyvek képviselik, átlagos havi 5,6 milliós forgalmukkal. Ebben a kategóriában található a jelenleg legdrágább ritkaság is, egy enciklopédia a 18. századból, amelyet több mint 4,8 millió forintért hirdetnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.