mínuszos.hu

Nem képesek bizonyítani Merkel mobiljának lehallgatását

obamaNémetországban megszüntették a kancellár, Angela Merkel mobiltelefonja amerikai titkosszolgálati megfigyelésének gyanúja miatt indított nyomozást, mert nem sikerült bizonyítékokat feltárni. A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint az egy éve indult nyomozás során megállapították, hogy a megfigyelés vádját „nem lehet a büntető eljárásjog eszközeivel bíróság előtt bizonyítani”.

A nyomozás egy 2013 októberében a sajtóban megjelent dokumentum alapján indult, amely arra utal, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) „vagy egy másik amerikai hírszerző szolgálat” elrendelte Merkel mobiljának lehallgatását. A dokumentumról azonban kiderült, hogy csak egy másik dokumentum leirata, az eredetit pedig „nem sikerült beszerezni” – utal a közlemény arra, hogy az amerikai hatóságok mereven elzárkóznak az együttműködésétől a NSA körüli leleplezések német vonatkozásainak feltárásában.

Exit mobile version