Nem kell a Huaweinek a Nokia

 

A kínai Huawei szerdán cáfolta azt a nemzetközi sajtóban korábban elterjedt híresztelést, miszerint a finn Nokia megvételét fontolgatja – írja a China Daily napilap. A brit Financial Times (FT) napilapban megjelent hírt a vállalat külső ügyekért felelős alelnöke, Bill Plummer, a Huawei fogyasztói üzletága, és utóbbi elnöke, Richard Yu is tagadta. Az FT kedden Yu-t idézve azt állította: a cég a Nokia megvételét tervezi, hogy a világ legnagyobb okostelefon-gyártójává váljon, mondván az üzlet „a Nokián múlik”. Yu szerdán azt mondta: a hír nem igaz, az egy vele készített interjúból származó félreértés. A vezérigazgató ugyanakkor hozzátette: a vállalat nyitott minden üzletre, mely előnyökkel jár számára. A ínai cég jövőbeli tervei között az okostelefonok piacán való agresszívabb terjeszkedés szerepel, az első negyedévében csupán 4,7 százalékos részesedést tudott magának, jelentős mértékben lemaradva a Samsung 30,7 és az Apple 17,8 százalékos piaci arányához képest. Hírek szerint a Microsoft tényleges ajánlatot is tett a Nokiának, ám a finn társaság olyan magas árat próbált meg elérni, hogy az üzlet végül is nem jött létre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Áder: diákok, irány Észtország!

hét jún 24 , 2013
  Magyarország azt szeretné, ha minél több magyar tanulna Észtországban, és a magyar egyetemeken és főiskolákon is több  észt tanulna – mondta Áder János köztársasági elnök az észtországi Tartuban, miután találkozott a Tartui Egyetem tanáraival és diákjaival. A magyar államfő szerint az észtek az informatika világában olyan eredményeket értek el […]
ZX-81

És még ez is...