Nem fordul az EB-hoz az ACTA ügyében az EP bizottsága

Március 27-ei ülésén az Európai Parlament nemzetközi kereskedelmi ügyekben illetékes bizottsága (INTA) úgy határozott, nem kéri az Európai Bíróság (EB) állásfoglalását a nemzetközi Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodásról (ACTA). Mivel az INTA úgy határozott, nem terjeszti az Európai Bíróság elé az ACTA kérdését, annak megvitatása a korábban meghatározott menetrend szerint folyik tovább. E szerint az INTA jelentéstevője, David Martin a bizottság következő, április végi ülésén tesz javaslatot arra vonatkozóan, az Európai Parlament megszavazza-e az ACTA szövegét. A kérdést illetően az INTA május végén hoz végleges döntést, amelyet követően az Európai Parlament júniusi plenáris ülésén veszi napirendre majd a megállapodást kérdését – olvasható a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület honlapján.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Novell: minden, amire szükség lehet

pén márc 30 , 2012
A Novell bejelentette, hogy elérhetővé tette a Novell Open Workgroup Suite for Small Business csomag legfrissebb változata. A programcsomag a gyártó szerint minden olyan alkalmazást tartalmaz, amelyre egy átlagos, kétszáznál kevesebb főt foglalkoztató és maximum öt fizikai szerverrel rendelkező vállalatnak szüksége lehet informatikai infrastruktúrájában, az asztali és szerver operációs rendszerektől […]
ZX-81

És még ez is...