mínuszos.hu

Nem fogják visszasírni 2023-at az e-kereskedők

e-kereskedelem, kosár, kiskereskedelemAz Ecommerce Hungary évértékelő elemzése szerint tavaly csökkent a magyar e-kereskedelmi forgalom volumene, a mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlenné vált, egyre jobban szorul a jogi hurok, s mindezen túl az át nem vett csomagok is egyre komolyabb kárt okoztak.

1. Csökken a hazai e-kereskedelmi forgalom volumene

Az év végi számok (november, december) nélkül még nehéz pontos becslést mondani a kiskereskedelmi forgalom, illetve az online kiskereskedelmi forgalom 2023-as alakulását illetően. Amiből ki tudunk indulni az az, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idén októberi gyorsjelentése szerint a hazai kiskereskedelmi forgalom 8,1 százalékát kitevő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 2,3 százalékkal csökkent 2023 októberében, 2022 októberéhez viszonyítva. Emlékeztetőül: júliusban még 1,4 százalékos növekmény volt, augusztusban és szeptemberben lényegében nem volt változás az előző év azonos hónapjaihoz viszonyítva.

Álláspontunk szerint nagyon hiányzik a KSH-számokból a sok esetben teljes mértékben radar alatt repülő kínai és más, külföldön bejegyzett webáruházak forgalma. Könnyen elképzelhető, hogy a külföldiek forgalmi adataival megtámogatva akár jelentősen növelte is az e-kereskedelmi szektor forgalmának volumenét. Gyakran a magyar webshopok forgalmának csökkenése mögött a kínai és más országból „támadó” webshopok forgalmának növekedése áll.

A külföldiek térnyerésének oka sok esetben tényleg a nagyobb versenyképesség/hatékonyság és a piacszerzés céljával megvalósított agresszív árazás. Nem egy esetben azonban megállapítható, hogy a kedvezőbb ár mögött az ÁFA/vám megfizetésének hiánya és a fogyasztóvédelmi, valamint a szavatossági/jótállási és az EPR szabályok semmibevétele áll.

Több tagunk jelzése alapján ezen a területen szükség van egy erős érdekvédelmi fellépésre annak érdekében, hogy a hazai és külföldi szereplők egyenlő feltételek mellett versenyezhessenek. 2024-es feladataink közé ezért emeltük be az Esélyegyenlőség Munkacsoport létrehozását. A munkacsoport fő feladata az lesz, hogy a hatóságokkal egyeztetést kezdeményezzen arról, hogy hogyan lehet megvalósítani az egyenlő versenyfeltételek kikényszerítését vagy végső esetben a rosszhiszemű szereplő weboldalának blokkolását.

2. A mesterséges intelligencia berobbanásának az éve: 2023

Bár az elmúlt év végén dobták piacra a ChatGPT-t, az igazi hatását 2023-ban fejtette ki a mesterséges intelligencia az e-kereskedelemben. Azóta sok más szolgáltatás is megjelent a piacon és valamilyen formában minden e-kereskedőnek kalkulálnia kell a mesterséges intelligencia alkalmazásával a mindennapok működésében is.

Míg sokan a megfelelő promptok megtalálásával küzdenek, addig az e-kereskedelem területén a már sikeres szereplőknek számítaniuk kell az MI-technológiát használó új belépők agresszív piacra lépésével. A The PitchBook szerint az e-kereskedelem a harmadik helyen áll azoknak a szektoroknak a listájában, ahol jelentős átrendeződést fog okozni a mesterséges intelligencia. (Az első a vállalati szoftverek területe, a második a fintech.)

Néhány példa a mesterséges intelligencia alkalmazására az e-kereskedelemben

„Annak, aki kereskedelmi célokra akarja használni a mesterséges intelligenciát, természetesen annak korlátaival, kockázataival, a felmerülő etikai, biztonsági és egyéb problémákkal is tisztában kell lennie. Ez azonban nem változtat a lényegen: a mesterséges intelligencia használata gyors léptekkel halad előre az online piacokon is; hazai kereskedőink számára kulcskérdés, hogy erősíteni tudják-e vele a versenyképességüket itthon és külföldön” — írta Bőgel György, az Ecommerce Hungary elnöke egy nemrég publikált cikkében.

3. Szorul a jogi hurok

Az elmúlt év jelentős szigorításokat hozott az e-kereskedők számára, melyek igazi hatásukat jövőre fogják kifejteni teljes mértékben. Már idén megkezdődött az EPR-őrület, egyes webshop üzemeltetőknek a nagy adminisztratív terhek mellett jelentős kiadásokat is okozott a kiterjesztett termékfelelősségi (EPR) díj bevezetése. Január 1-től a kétszázezer forint ügyérték alatti ügyekben mindenképpen kötelező erejű határozatokat fognak hozni a békéltető testületek.

Jelentősen nő a fogyasztóvédelmi bírságok összege 2024-ben. Kis- és középvállalkozások esetében első körben minimum százezer forint lesz a bírság, három éven belüli ismételt jogsértés esetén pedig minimum négyszázezer forint. A fenti változások miatt azt a döntést hozta az Ecommerce Hungary Kisvállalati Tagozata, hogy a Pajzs’24 program keretei között a fogyasztóvédelmi hatóság vagy békéltető testület előtti precedens-értékű ügyekben ingyenes jogi képviseletet biztosítanak a tagjaiknak.

(webshop/év, forrás: Ecommerce Hungary Kisvállalati Tagozat kutatása, 2023. november)

4. Komoly károkat okoznak az át nem vett csomagok

Az át nem vett csomagokkal kapcsolatosan az Ecommerce Hungary Kisvállalati Tagozata idén végzett egy felmérést, melyből az alábbi eredmények születtek:

A felmérés eredményeiből is kitűnik, hogy az át nem vett csomagok komoly veszteségeket okoznak a webshop üzemeltetőknek. Tagi kezdeményezésre az Ecommerce Hungary Kisvállalati Tagozata meg is alakította az „Át nem vett csomagok” Munkacsoportot, amely januárban tartja első ülését. Az át nem vett csomagokkal kapcsolatosan jelentős bejelentésre is készülünk, melyre az EkerNap Évindító online eseményünkön kerül sor január 9-én.

5. A végére egy kis pozitívum: egyre elégedettebbek vagyunk a futárcégekkel

Egy rövid, de jó hír a Webshop Üzemeltetés Facebook-csoportból: több poszt és az alatta levő kommentek túlnyomó többsége is megerősíti azt a tapasztalatot, hogy idén a futárcégek jobban bírták a rohamokat, mint az elmúlt években.


 

Exit mobile version