Nem álom a beltéri navigáció

 

A Nokia, a Samsung, a Sony, a Qualcomm és a Broadcom is tagja annak a szervezetnek, amely beltéri GPS-t készítene. Az In-Location Alliance a fenti öt vállalattal együtt összesen 22 tagot számlál, és célja az, hogy egy olyan rendszert fejlesszen ki, amely beltéri környezetben is nagy pontosságú helymeghatározást tesz lehetővé. Bár ma már szinte minden okostelefonban van GPS, épületeken belül ennek semmi hasznát sem vehetjük, a műholdakra való rálátás nélkül ugyanis a helymeghatározás nem működik. Persze vannak alternatív megoldások, a (többek között) repülőgépeknél alkalmazott tehetetlenségi navigációs rendszer például gyorsulásmérők és giroszenzorok adati alapján, valamint a kiindulási pozíciót ismerve, külső segítség nélkül is megmondja, hol vagyunk. Ez a rendszer azonban a mobiltelefonok esetében nem alkalmazható, mert pontossága idővel romlik, egy óra alatt – persze a mozgás sebességétől függően is – akár több száz méteres eltérést is össze lehet szedni vele. Az In-Location Alliance sem ehhez hasonló, „szenzoros” tájékozódásban gondolkodik, hanem egy Bluetooth 4.0/WiFi alapú helymeghatározó rendszert szeretne kifejleszteni — számolt be a geeks.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Huawei az év beszállítója

ked aug 28 , 2012
ShareTweetPinShare  A Huawei nyerte el 2012-ben a Vodafone Csoport „Év beszállítója” díját. A Huawei több mint húsz országra kiterjedő színvonalas stratégiai együttműködése elismeréseként, illetve a társaság számára biztosított minőségi termékeivel és szolgáltatásaival érdemelte ki a díjat. A folyamatos fejlődés és innováció fontos elvárások a Vodafone Csoport beszállítói teljesítmény-értékelési rendszerében, ahol […]
ZX-81

És még ez is...