mínuszos.hu

Nem akármilyen díjat kapott az E-kárbejelentő alkalmazás

A MABISZ által kifejlesztett digitális baleseti kárbejelentő, – az e-kárbejelentő alkalmazás – az idén már 18. alkalommal megrendezett Az Év Honlapja pályázaton a Non profit kategóriában elnyerte Az Év Honlapja díjat, Az Év Technológiai Megoldása kategóriában pedig minőség díjjal jutalmazták. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre 183 nevezés érkezett, 26 kategóriában. A szakmai zsűri a pályaműveket azok technikai fejlettsége, a tartalom gazdagsága és a népszerűsége vonatkozásában vizsgálta.

Az E-kárbejelentő idén január 8-án indult útjára. A MABISZ égisze alatt, valamennyi, a gépjármű felelősségbiztosítási piacon érdekelt biztosító társaság együttműködésével kifejlesztett applikáció a hagyományos papír alapú „kék-sárga” baleseti kárbejelentőnek kínál alternatívát, és az ekar.hu oldalról valamint az alkalmazás-boltokból ingyenesen letölthető autós kényelmi szolgáltatás. A megjelenése óta az alkalmazás több fejlesztésen, funkcióbővítésen ment keresztül. Már olyan helyzeteket is kezelni tud, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban, vagy épp nem rendelkezik érvényes biztosítással, értesíteni tudja a tulajdonost vagy üzembentartót a balesetről, megadja a becsült kárértéket, ajánl szervizt. Beépült egy CASCO-funkció is.

Exit mobile version