Nelson szerint minden rendben

A fejlődés kulcsa a verseny- és beruházási kedvet felkeltő, kedvező adózási feltételeket biztosító gazdasági környezet – jelentette ki Amanda Nelson. A Vodafone Magyarország vezérigazgatója egy napokban lezajlott konferencián idézte Szentgyörgyi Albert gondolatát: „A szellemvilágban nincsenek nagy országok és kis országok, nincsenek országhatárok; minden ország akkora amennyivel hozzájárul az emberi haladáshoz”. Mint mondta, a fejlődés kulcsa a verseny- és beruházási kedvet felkeltő, kedvező adózási feltételeket biztosító gazdasági környezet. „Az internetes szolgáltatások öt százalékos forgalmi adó-kulcsa Magyarországon a legalacsonyabb Európában” – hangsúlyozta Nelson, aki szerint ilyen feltételek mellett elérhető, hogy Magyarország belátható időn belül az Európai Unió öt legversenyképesebb tagjának egyik országává váljon.

Next Post

Phantom Gaming: tuningbarát alaplapot mutatott be az ASRock

vas okt 14 , 2018
Az ASRock kitörő örömmel jelentette be az új Intel Z390 és a Phantom Gaming alaplap termékcsaládot, a Phantom Gaming sorozat legeslegújabb sorozatát. Az új alaplapok támogatják a kilencedik generációs Intel Core processzorokat, amelyek az 1151 csatlakozóval rendelkeznek. A Z390 Phantom Gaming alaplapok az elsők, amelyek az új iparági szabvány segítségével […]

Friss, ropogós