NEK: itt a lehetőség a csatlakozásra

diakigazolvanyA napokban lezárult a nemzeti egységes kártyarendszer (NEK) informatikai hátterének kialakítása, ezzel megnyílt a lehetőség arra, hogy az állampolgárok több különböző szolgáltatást egyetlen elektronikus kártyával vehessenek igénybe. A NEK célja, hogy az állampolgárok egyetlen kártya segítségével vehessék igénybe a különböző állami, önkormányzati szolgáltatásokat, vagy a közlekedési vállalatok és más gazdasági szereplők szolgáltatásait.

Varga József projektvezető arról beszélt, jelenleg csak a diákigazolványok alkalmasak a NEK-hez csatlakozásra, de tárgyalásokat folytatnak a polgárőrséggel is arról, hogy a polgárőrkártyákat is integrálják a rendszerbe. A jövőről szólva azt mondta, például a közlekedési vállalatok szolgáltatásait a jövőben a tervezett kártyával vehetik majd igénybe az ügyfelek, de lehetőség van arra is, hogy például “városkártyák” is bekerüljenek a rendszerbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Számítógépterem is lesz az új gyógypedagógiai iskolában

sze okt 7 , 2015
Négy tantermes, negyven tanuló fogadására alkalmas gyógypedagógiai iskola építése kezdődött Budaörsön. A Bleyer Jakab német nemzetiségi általános iskolához tartozó intézményt a jövő év szeptemberében adják át – közölte a Pest megyei város önkormányzatának sajtószóvivője az MTI-vel. Nagy Ildikó Emese elmondta, hogy az ötszáz négyzetméter hasznos alapterületű, akadálymentes, Árpád utcai épületben a […]
osztály

Friss, ropogós