Nébih: Süti. Nem süti

Sütemény-webáruházzal szemben intézkedett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a takeacake.hu honlap üzemeltetője elismerte az eljárás során feltárt hiányosságokat, az illegálisnak számító tevékenységet azonnal megszüntette, a többszörös szabályszegés miatt csaknem egymillió forint bírságot kapott – közölte a hatóság.

A Nébih lakossági bejelentés alapján végzett próbavásárlást a házi cukrászsüteményeket is hirdető internetes oldalon, az elsősorban gyermekeknek szánt tortában a hivatal laboratóriuma határérték feletti, csak külön figyelmeztetéssel felhasználható színezéktartalmat mutatott ki. Jellemző volt, hogy a weboldal cukrászai nem rendelkeztek képesítéssel, engedéllyel, a weboldal üzemeltetője többek között háziasszonyokkal állapodott meg, akik ellenőrizetlen körülmények között, a szakmai és élelmiszerbiztonsági szabályok ismerete, illetve betartása nélkül készítették a termékeket – közölte a Nébih. A tájékoztatás szerint a próbavásárlás során rendelt előre csomagolt tortát, bár hűtve szállították, de azon semmilyen jelölés sem szerepelt. A készítője a termékhez nem csatolta a nyomon követhetőséget igazoló számlát, a vásárló nem kapott tájékoztatást a készítő nevéről, az előállítás helyéről, hiányzott a fogyaszthatósági idő, a tárolási feltételek, a pontos összetétel, az adalékanyag-tartalom és az allergén összetevők megjelölése is.

A Nébih felhívja a vásárlók figyelmét az engedély nélkül végzett élelmiszer-előállítás és forgalmazás élelmiszerbiztonsági kockázataira. Kiváltképp a kisgyermekeknek szánt termékeknél fontos a körültekintés, a tudatos vásárlói magatartás, a termék származásának és jelölésének megismerése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Végre lehet jegyet is vásárolni a Vonatinfó alkalmazásban

vas júl 29 , 2018
ShareTweetPinShareAz Android és iOS operációs rendszerrel működő okostelefonra letölthetővé vált a jegyvásárlási funkcióval bővített Vonatinfó alkalmazás – közölte a MÁV-Start. Az utasok mobiltelefonjukon a frissített Vonatinfón a MÁV-Start és a GYSEV területére érvényes belföldi, egy útra szóló menetjegyüket, a hozzá kapcsolódó felárakat, pót- és helyjegyeket, valamint a kerékpár- és élőállatjegyet […]
Vonat, MÁV, gyerek

És még ez is...