Ne darálj, demagnetizálj!

intimus 40 000SA mágneses megsemmisítő berendezések – a lemágnesező, vagy idegen szóval demagnetizálók, degausserek – nem egységesen tartanak lépést az adattárolási technológia fejlődésével, ám az új Intimus 40 000s készülék a magasnak számító négy tesla erejével megfelel a nemzetbiztonsági szervezetek követelményeinek is.

A hagyományos, mágneses adattárolási technológia még hosszú ideig velünk marad: egyre ellenállóbb, egyre több adatot tárolni képes merevlemezek jelennek meg. A hővel támogatott mágneses rögzítés (HAMR) technológia megnöveli a kapacitást, és közben növekszik a lemezek koercivitása is, így azok egyre stabilabb mágneses jellemzőkkel bírnak, és még egy nagyobb mágneses térerő hatására sem válnak instabillá. A megfelelő mágneses megsemmisítéshez egy degausser berendezésnek ezért olyan erős mágneses térerőt kell előállítania, amely legalább ötven százalékkal meghaladja az adathordozó koercivitását – nem megfeledkezve arról sem, hogy az eszköz középpontjában ez erősebb lehet, mint a széleken.

Az új merevlemezek stabilitása az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynökségének figyelmét is felkeltette, így az NSA jelezte, hogy egy degausser berendezésnek a jövőben legalább 30 000 gauss (3 tesla) erővel kell rendelkeznie ahhoz, hogy megkapja a nemzetbiztonsági jóváhagyást. Annak érdekében, hogy a szigorodó szabványnak megfeleljen, az Intimus piacra dobta eddigi legerősebb mágneses megsemmisítőjét. A Degausser 40 000s 3 tesla minimális erejével nemcsak hogy megfelel a szabványnak, de 4 tesla (40 000 gauss) maximális erejével jóval meg is haladja azt.

Népszerű megsemmisítési eljárások

A merevlemezeket és más adathordozókat nem lehet adatokkal együtt leselejtezni, ezt jogszabályok – például az EU GDPR – is tiltják, de könnyen belátható, hogy minden vállalatnak érdeke az üzleti adatok védelme. Az adatoktól való megtisztításnak vagy az adathordozó megsemmisítésének alapvető módjai a szoftveres fertőtlenítés, a darabolás és mágneses adathordozók esetében a degaussing. A szoftveres fertőtlenítés két legnagyobb előnye, hogy egyszerűen jegyzőkönyvezhető és környezetkímélő, mivel a felülírás után az adathordozó használható marad. Így egy nagyobb értékű mobiltelefon vagy vállalati merevlemez esetében költségeket takaríthat meg a vállalat, és a használt, de megtisztított adathordozót akár értékesítheti is. Az eljárás hátránya, hogy csak működőképes adathordozókon alkalmazható.

A fizikai darabolás (shredding) a már nem működőképes adathordozókon is alkalmazható, és az adott eszköz apró részekre bontását (felvágását vagy aprítását) jelenti. A hátránya, hogy kevés berendezés készít automatikusan jegyzőkönyveket, és amennyiben szabvány szerint darabolnánk fel az adathordozókat, az aprítás akár öt-tíz percet is igénybe vehet lemezenként. A degausser berendezésekkel végzett mágneses megsemmisítés a legtöbb esetben a lemezt is használhatatlanná teszi, mivel az adatokat a bootoláshoz szükséges adatterületekről is eltávolítja. Hátránya, hogy csak mágneses lemezek és szalagok esetében alkalmazható, jelentős előnye viszont, hogy a megsemmisítés csak másodperceket vesz igénybe. Az eljárás további előnye, hogy az adathordozó egyben marad, így jobban kezelhető, és megfelelő szerződéssel akár a gyártónak is visszaadható.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kihúzhatják a gyilkos galóca méregfogát

csü máj 18 , 2023
ShareTweetPinShareTudósok úgy vélik, hogy megtalálták a világ legmérgezőbb gombájának számító gyilkos galóca toxinjának ellenszerét. A The Guardian cikke szerint a gyilkos galóca (Amanita phalloides) számlájára írható a gombamérgezések miatti halálesetek kilencven százaléka világszerte. A gomba legerősebb toxinja egy alfa-amanitin nevű peptid, egyfajta amatoxin, amely máj- és veseelégtelenséget okoz. Kínai és […]
gyilkos galóca

És még ez is...