Napvilágra került a Titán-terv néhány részlete

Átkerülhetnek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába (ÁBTL) az 1990 előtti állambiztonsági szervek mágnesszalagokon őrzött adatai, és – lehetőség szerint – a titkos minősítésüket is feloldanák a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) javaslata szerint. A NEB a szalagok vizsgálatáról szóló jelentését hétfőn hozta nyilvánosságra a honlapján.

A NEB és az ÁBTL szakembereiből álló munkacsoport jelentésének első fejezete a pártállami állambiztonság számítógépes adattáraival kapcsolatos ismereteket foglalja össze az 1950-es évektől a rendszerváltásig. Ebben az áll, hogy az úgynevezett Titán-terv keretében 1972-re felépítettek egy új objektumot a számítógépközpont elhelyezésére, ahol egy elektronikus adatfeldolgozó géppel mintegy százfős szervezeti egység 1975-ben 614 370 priorálást*, azaz ellenőrzés végzett, 1976-ban 741 666-ot, 1977-ben pedig már több mint a kétszeresét, 1,6 milliót. Az akkori belügyminisztérium legnagyobb, integrált számítógépes rendszere az 1970-es évek közepén létrehozott Egységes Gépi Prioráló Rendszer (EGPR), melynek elsődleges célja az volt, hogy a papíralapú dokumentumokat gyorsan meghatározhassák és megtalálhassák. Az EGPR-ben 14 önálló adattárat alakítottak ki, amelyek tartalmaztak bűnügyi, igazgatásrendészeti és állambiztonsági adatbázisokat. Ezek 1985-ben összesen 1,35 millió tételt tartalmaztak, ebből 420 ezer volt az állambiztonságé, 1987-ben pedig 12,5 millió priorálást végeztek az EGPR-ben.

*A priorál jelentése – az előéletre vonatkozó adatok összegyűjtése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

MacOS rendszert támadja egy új zsarolóvírus

sze márc 8 , 2017
A legtöbb zsarolóvírus a Windows rendszereket támadja, azonban a Linuxot vagy OSX rendszert futtató gépek sincsenek biztonságban: erre jó példa a Linuxra veszélyes KillDisk, vagy a KeRanger zsarolóvírus, amely pedig a Apple operációs rendszerét is támadja. Az ESET szakemberei nemrégiben észleltek egy átfogó zsarolóvírus kampányt, amely a Mac gépeket támadta. […]

És még ez is...