NAIH: a gyermekeinket árulják a neten, a multik mindent megengednek maguknak

Péterfalvi Attila
Péterfalvi Attila

Nőtt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ügyforgalma tavaly, az érkezett ügyek 90 százaléka pedig még az évben lezárult — mondta Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke a hatóság 2013. évi munkájáról. A 2012. január 1-jén létrejött hatósághoz tavaly 17 ezer elektronikus, illetve postai levél és több mint 11 ezer bejelentés érkezett, eljárás 3 280 ügyben indult. Az ügyszám tavaly kilenc százalékkal emelkedett, a jogszabály-véleményezések pedig egyharmaddal az előző évhez képest: 49 helyett 66 törvényt véleményezett a hatóság, összesen pedig 310 jogszabályt – mondta az elnök. Az összes ügy 62 százaléka adatvédelemmel, 11 százaléka információszabadsággal kapcsolatos. A hivatal költségvetése tavaly 477 millió forint volt. 16 éven aluliak is regisztrálhatnak társkereső honlapokon — hangzott el a sajtótájékoztatón. A beszámoló szerint ilyen esetekben a honlapok gyakorlatilag ismeretlenek számára tesznek elérhetővé szexuális kapcsolat céljából fiatal- vagy gyermekkorúakat. A hatóság vizsgálata során 2012 óta 7 700 olyan adatlapot talált, amely 16 éven aluliak adatait tartalmazta, a rajtuk szereplő legfiatalabb tíz éves volt. „Nem hunyhatunk szemet afölött, ha gyermekek szerepelnek és elérhetőek párkapcsolat létrehozása céljából fenntartott honlapokon, és nem adható hallgatólagos jóváhagyás az ilyen gyakorlat létezéséhez” – olvasható az adatvédelmi hatóság elnökének 2013. évi parlamenti beszámolójában. Megjelent az információs terrorizmus is: egy keleti ország hackerei 60 ezer magyar állampolgár adatait szerezték meg és hozták nyilvánosságra. A nemzetközi szervezetek kettős standardjának problémájáról is szóltak a hivatal munkatársai: egyes multinacionális cégek Magyarországon olyan gyakorlatot folytatnak, amilyentől az anyaországban tartózkodnak. Ezzel kapcsolatban határozottan elutasító a NAIH üzenete — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Ustream Ázsiába menne, vagy nem?

hét ápr 28 , 2014
ShareTweetPinShareIdén további növekedést tervez, és egy új délkelet-ázsiai iroda megnyitását mérlegeli a Ustream élő videóplatform – mondta Fehér Gyula, a Ustream társalapítója, technológiai igazgatója az MTI-nek. A Ustream egy online videó platform, amely elsősorban az élő videóközvetítésekre fókuszál, de a hagyományos, feltöltött videók kiszolgálásával is foglalkozik – mondta Fehér. Mint […]

És még ez is...