Nagyvárad kórház-informatikában erősít

 

Nagyvárad – Körülbelül egy hete egy új informatikai rendszer működik a nagyváradi Gavril Curteanu városi kórházban, ami lehetővé teszi, hogy az intézmény vezetői tudomást szerezzenek a kórházon belül zajló minden ügyletről. Amint Anca Brad pénzügyi igazgató elmondta, a rendszer lényege az, hogy központosít minden, számítógépbe betáplált új adatot – így az intézmény vezetői megtudhatják például, hogy hány beutaltjuk van a különböző osztályokon, a járóbeteg ellátó mindegyik rendelőjénél hányan várakoznak, mennyi konzultáltációt végeztek az orvosok, milyen laboratóriumi vizsgálatok elvégzéséről döntöttek, vagy milyen gyógyszeres kezelést írtak fel. A pénzügyi igazgató szerint a rendszer azért is nagyon hasznos, mert azonnal tudomást szerezhetnek a szabályzattól való minden eltérésről és időben meghozhatják a szükséges intézkedéseket. Példaként olyan helyzeteket említett, amikor túl drága egy kezelés, vagy egy adott orvosnak nincs óránkét négy páciense, amint azt az egészségbiztosítási pénztárral kötött szerződés előírja. Persze ez nem azt jelenti, hogy az adott orvost felelősségre vonják, hiszen minden páciens egyéni bánásmódot igényel, mondta a pénzügyi igazgató – viszont a rendszer rávezetheti őket arra, hogy milyen téren javíthatják a kórház működését — írja az Erdély Online.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Schindler listája az eBay-en

hét júl 22 , 2013
ShareTweetPinShare  Az eBay-en egy újabb kiállítási darab jelent meg, Oskar Schindler listájának egyik fennmaradt példánya. A kikiáltási ára hárommillió dollár, az aukció szervezői azonban úgy vélik, hogy legalább öt milliót fog hozni. A dokumentum eBay-en való árusítását azzal magyarázták, hogy a lista a világtörténelem részét képezi, az internetes forrást pedig […]
ZX-81

És még ez is...