Nagyott estek az okostelefon-eladások

Éves összevetésben az idei második negyedévben 8,7 százalékkal, 286 millióra esett az okostelefonok kiszállítása a világon – az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat előzetes számításai szerint. A mutató a negyedik egymást követő negyedévben esett, és a csökkenés nagyobb volt a cég által vártnál. Az év elején az iparág kínálati korlátoktól szenvedett, most pedig a korlátozott kereslettől – mondta Nabila Popal, az IDC kutatási igazgatója, Hozzátette: az emelkedő infláció és a gazdasági bizonytalanság komoly nyomást gyakorolt a fogyasztói kiadásokra, és minden régióban nőttek az eladatlan készletek.

Az IDC júniusi előrejelzése szerint az idei évben várhatóan 3,5 százalékkal, 1,31 milliárdra csökken az okostelefonok globális szállítása. Közép- és Kelet-Európában az okostelefon-eladások 36,5 százalékkal zuhantak a második negyedévben az Ukrajna elleni orosz agresszió hatásai miatt. Ugyanakkor e régió országaira a globális kiszállításoknak mindössze hat százaléka jut. A globális kiszállítások visszaesése elsősorban a kínai eladások 14,3 százalékos zuhanásának tudható be. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben (Kína és Japán nélkül) a kiszállítások 2,2 százalékkal csökkentek.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

2022 Q1: Európa kiberfenyegetettségi helyzete

vas júl 31 , 2022
ShareTweetPinShareAz európai kiberügynökséggel (ENISA) szoros együttműködésben dolgozó CERT-EU rendre helyzetképet nyújt az európai intézmények kiberfenyegetettségéről. A 2022 Q1 során azonosított kiemelt fenyegetésekről készített összefoglaló alább olvasható a mellékelt infografikában. ShareTweetPinShare
biztonság

És még ez is...