Nagyot zuhant a Vodafone nyeresége

simkartyaJelentősen csökkent a Vodafone nyeresége pénzügyi évének szeptember végéig tartó első felében, azonban az európai piacokon lassult a bevétel csökkenésének üteme – derült ki a brit távközlési vállalat kedden közzétett jelentéséből. A Vodafone 5,42 milliárd font (2124 milliárd forint) profitot könyvelhetett el az első fél évben a tavalyi 17,95 milliárd font után. A meredek esés oka többek között a cég halasztott adófizetési kötelezettsége volt olyan korábbi tranzakciói után, mint az amerikai Verizon Wireless mobilszolgáltatóban való 45 százalékos részesedésének eladása. Az így befolyt 130 milliárd dollár egy részét a hálózati infrastruktúra fejlesztésébe fektette a vállalat, amely Európában különösen fontos piaci pozíciójának megerősítése miatt.

Az előfizetők száma szerint a China Mobile után a világ második legnagyobb mobilszolgáltatójának bevétele három százalékkal csökkent a tavalyihoz képest a felvásárlások, eladások és árfolyamhatások nélkül számítva. A bevétel így 20,75 milliárd fontot tett ki a szeptember végéig tartó fél évben. A szeptember végéig tartó negyedévben a vállalat bevétele Európában öt százalékkal esett vissza, ami lassulás az előző negyedévi 7,9 százalékos csökkenés után. Ennek oka, hogy az előfizetők magasabb árfekvésű csomagokat választottak és nagyobb adatforgalmat generáltak — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Rács mögött volt a telefondobáló cserbenhagyó

pén nov 14 , 2014
Elgázolt egy kerékpárost, majd eldobta a sérült telefonját, és autójával továbbhajtott egy férfi hétfő este Barcson. A rendőrök egy órán belül elfogták – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A rendőröket a balesetben könnyebb megsérült áldozat értesítette. Elmondta, hogy a sofőr a baleset után megállt, de amikor megtudta, hogy […]

Friss, ropogós