mínuszos.hu

Nagyot ugrana Czunyiné

Czunyine-Bertalan-JuditEgy nagy ugrással, a legmodernebb technikák és pedagógiai módszerek átvételével kell pótolni az oktatás digitalizációjában meglévő 10-15 éves lemaradást — mondta Czunyiné Bertalan Judit. A digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, az optimális minimumra kell csökkenteni a „digitális bennszülötteknek” számító gyerekek és a tanárok közötti szakadékot, ami elsősorban abból adódik, hogy a pedagógusok több mint fele 45 évnél idősebb és legfeljebb csak továbbképzéseken ismerkedhetett meg a digitális pedagógiai módszerekkel.

Czunyiné közölte, a kormány egy olyan, elsősorban interakcióra épülő, tantárgyakon átívelő és az egész iskolai képzést lefedő digitális fejlesztésben gondolkodik, amely a tanárok munkáját is segíti. A kormánybiztos hangsúlyozta, olyan digitális tudást kell biztosítani a diákoknak, amellyel magabiztosan boldogulhatnak a munkaerőpiacon. Külön kitért arra is, hogy felméréseik szerint a lányok a fiúknál nem kevésbé alkalmasak a digitális szakmakörökre. „Ez most nem valamiféle gendertörténet” – fogalmazott, majd hozzátette, felméréseik szerint a lányok a műszaki pályán ugyanolyan jól teljesítenek, mint a fiúk.

Exit mobile version