Nagyot nőtt a kínai elektronikai ipar

jüan RMBA legnagyobb kínai ipari vállalatok 2700 milliárd jüan (371 milliárd dollár) nyereséget könyveltek el az idei első öt hónapban, ami 3,4 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

A kínai statisztikai hivatal jelentése szerint az első négy hónapban az éves szintű bővülés még nagyobb, 4,3 százalék volt, azaz némileg csökkent a növekedés üteme. A felmérés azokra a vállalatokra terjed ki, amelyek fő tevékenységből származó éves árbevétele meghaladja a húszmillió jüant. Az állami tulajdonú cégek nyeresége 2,4 százalékkal csökkent az első öt hónapban, a külföldi cégeké 12,6 százalékkal nőtt, a magánszektor vállalatainak a nyeresége pedig 7,6 százalékkal emelkedett.

Egyebek között a bányaipari cégek nyeresége 502,4 milliárd jüant (69 milliárd dollár) tett ki, ami 16,2 százalék csökkenés éves összevetésben. A villamos energia, hő-, gáz- , vízszolgáltatók együttes nyeresége 29,5 százalékkal, 323,3 milliárd jüanra (44,4 milliárd dollár) ugrott. Az autógyártók profitja 17,9 százalékkal, a számítástechnikai, távközlési és egyéb elektronikai berendezéseket gyártóké pedig 56,8 százalékkal emelkedett az idei első öt hónapban.

Tavaly a kínai ipari nagyvállalatok nyeresége 2,3 százalékkal csökkent 2022-höz képest és 7690 milliárd jüant (1080 milliárd dollár) tett ki, miután 2022-ben négy százalékos esést jegyeztek fel.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az MI felpörgette a pangó mobilpiacot

vas jún 30 , 2024
A legfrissebb Ericsson Mobility Report szerint átlépte az 1,7 milliárdot az 5G mobilelőfizetések száma világszerte és bár tovább nőtt az egy okostelefonra jutó adatforgalom, ez elmarad a várttól. Elérte a 45 százalékot az 5G középsáv globális lefedettsége, azaz már szinte minden második ember számára hozzáférhető az a mobilhálózati technológia a […]
Ericsson

És még ez is...