Nagy siker volt a Filmarchívum év végi akciója

A Filmarchívum videómegosztó csatornáján több mint 420 ezren kattintottak a december 21. és január 4. között szabadon elérhetővé tett száz régi magyar alkotásra – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap. A listán 54 rendező száz filmje szerepelt, hetven órányi anyag 1912-től 1998-ig minden műfajból, játék- és dokumentumfilmek, animációk egyaránt. Az érdeklődők az elérhető legjobb minőségben nézhették meg a digitálisan felújított vagy teljes körűen restaurált magyar filmklasszikusokat – olvasható a közleményben. A legnépszerűbbek a játékfilmek voltak, a nézettségi listát csaknem tízezres lejátszással olyan közönségkedvencek vezették, mint a Sose halunk meg vagy A Pogány Madonna, de dobogós helyet szerzett az első egész estés magyar rajzfilm, a János vitéz is. Az élmezőnyben végzett a Cha-cha-cha, a Falfúró, Az én XX. századom, valamint az első, részben színes nyersanyagra forgatott magyar film, a Radványi Géza rendezésében készült A beszélő köntös, amely 15 éve a Filmarchívum első kísérlete volt a digitális restaurálásra. Nagy érdeklődés kísérte a felújított animációkat, Kovásznai György, Rofusz Ferenc egyedi filmjeit vagy a kuriózumnak számító, 50-es, 60-as években készült Macskássy Gyula– és Dargay Attila-reklámokat. A dokumentumfilmek közük a retró hangulatú Budapest-filmválogatás volt népszerű.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

O. Z.: az unió jó irányba próbálja terelni az internetes hekkereket

csü jan 10 , 2019
ShareTweetPinShareOrmós Zoltán internetes szakjogász szerint az unió a jó irányba próbálja terelni a hekkereket azzal, hogy akár több tízezer eurót is fizet általa használt programok hibáinak megtalálásáért és jelentéséért. A szakértő szerint, akár kilencvenezer eurót is fizet az unió, ha egy hacker megtalál és jelent egy hibát azokban a programokban, […]
Ormos Zoltán internetes szakjogász

És még ez is...