mínuszos.hu

Nagy nap virrad hamarosan a 4iG részvényesekre

4iG tőzsde teletextA társaság éves rendes közgyűlésének döntése alapján a 4iG Nyrt. igazgatósága úgy határozott, hogy a tőkepiaci társaság tavalyi eredménye után, 2022. július 4-től fizeti majd ki a részvényeseknek járó összesen 2,968 milliárd, részvényenként pedig 29 forintos osztalékot.

Az elmúlt évre vonatkozó osztalék jelentősen meghaladja a 2020-as eredmény alapján kifizetett 22,9 forintos, illetve a 2019-es év utáni 22 forintos részvényenkénti osztalék összegét, ami a jövedelmezőség javulásának köszönhető. Az idei osztalékfizetés alapját a 4iG 2021-es 3,97 milliárd forintos adózott eredménye képezi, amely több mint negyedével (25,6 százalékkal) haladja meg az előző évi (2020-as) profitot.

A 4iG figyelemmel az időközben lezajlott jelentős tőkeemelésekre és a vonatkozó jogszabályi, valamint társasági jogi iratokra, kizárólag a 2021. december 31-én forgalomban lévő, mindösszesen 102 350 843 törzsdarab részvénye után fizet osztalékot. A 2021. üzleti év után megállapított osztalékra jogosító 4iG részvényeket legkésőbb 2022. év június hónap 23. napjáig lehet a Budapesti Értéktőzsdén megvásárolni. Osztalékra azok a részvényesek jogosultak majd, akik a tulajdonosi megfeleltetés fordulónapján, azaz 2022. június 27-én 4iG részvény tulajdonosai.

Az osztalékfizetéssel megbízott KELER Zrt. kizárólag az üzletszabályzatban előírt adatokat megadó részvénytulajdonosok számára fizet osztalékot. A fel nem vett osztalék a társaság eredménytartalékába kerül, az osztalék felvételének joga elévül az esedékességet követő egy év alatt. A részvénytulajdonosoknak 2022. június 28-ig kell átadni az adatokat az osztalékfizetéshez.


 

Exit mobile version