Nagy – Magyarország bekapcsolódik az űripari háborúba

Sárhegyi István, 4iG Space and Technology Zrt. vezérigazgatója Nagy Márton és Sárhegyi István szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén.

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology Zrt. űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának hétfői alapkőletételén.

Nagy Márton elmondta, hogy a magyar műholdgyártási képesség nem csak gazdasági és biztonsági, hanem szuverenitási kérdés is. Megjegyezte: az ágazat fényes jövő előtt áll, ugyanis az űripar a világ egyik legjobban növekvő, a nemzetközi felmérések szerint is válságálló iparága, amelynek értéke a 2023-as 630 milliárd dollárról egyes becslések szerint 2035-re elérheti az 1800 milliárd dollárt. A miniszter közölte: a Remtech névre keresztelt üzemegység tízmilliárd forintnál nagyobb beruházás lesz és legalább 85 magas hozzáadott értéket előállító munkahelyet teremt.

Az űripar, amely a technológiai fejlesztés csúcsát jelenti, rendkívül erős multiplikátor hatással rendelkezik, azaz a létrejövő innovációk, technológiai újítások sok más gazdasági szegmensben is megjelenhetnek — véli a tárcavezető, aki szerint „egy korábban elképzelhetetlen vállalkozás” hamarosan kézzelfogható lesz, ami azért különösen fontos, mert Magyarországon vannak nagyszerű gyárak és gyártóközpontok, de „ez magyar vállalat és magyar technológiával rendelkezik majd”.

Nagy szerint a világban sokféle háború zajlik, hazánkat leginkább a kereskedelmi háborúk érintik a technológia és az innováció területén, mint az elektromos autózás, a mesterséges intelligencia vagy az űrkutatás. Utóbbiba Magyarország a martonvásári űripari központtal bekapcsolódik.

Magyarország a globális űrpiac egyik meghatározó szereplőjévé válhat

Sárhegyi István, a Remred társalapítója és a 4iG Space and Technology vezérigazgatója arról beszélt, hogy a Martonvásáron megvalósuló beruházásnak köszönhetően Magyarország rövid időn belül a globális űrpiac egyik meghatározó szereplőjévé válhat. Elmondta, hogy már az űripari központ tervezésének fázisában a legnagyobb nemzetközi vállalatok és gyártó cégek ajánlották fel együttműködésüket, ami igazolja, hogy hatalmas a nemzetközi piaci igény az alacsony földkörüli pályán keringő műholdak, illetve a különféle űreszközök gyártása iránt. Céljuknak nevezte az űripar területén, hogy saját mérnöki kapacitásaikra építve új és egyedi űreszközöket, illetve műholdakat fejlesszenek, továbbá hogy a legnagyobb műholdgyártó és űripari cégek, illetve nemzeti és nemzetközi űrügynökségek stratégiai partnereivé váljanak.

A 4iG csoport és a Remred közös beruházásában megvalósuló űrtechnológiai gyártóközponttal, továbbá űripari és technológiai portfóliójuk vertikális integrációjával egyedülálló képességekkel és infrastruktúrával rendelkeznek majd Közép-Kelet-Európában — hangsúlyozta Jászai Gellért, a 4iG vállalatcsoport elnöke, hozzátéve: az űripar a cégcsoport hagyományos üzletágai – informatika és távközlés — mellett a legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező terület.

Az országok, amelyek képesek műholdakat gyártani

  1. Egyesült Államok
  2. Oroszország
  3. Kína
  4. Japán
  5. India
  6. Franciaország
  7. Németország
  8. Olaszország
  9. Egyesült Királyság
  10. Izrael
  11. Dél-Korea
  12. Brazília
  13. Kanada
  14. Ukrajna
  15. Spanyolország
  16. Ausztrália
  17. Argentína
  18. Svédország
  19. Hollandia
  20. Belgium
Az űrtechnológiai gyártóközpont négyezer négyzetméter alapterületű lesz, ebből 1500 a tisztatér, 650 a laborok, 750 pedig az irodák alapterülete. A komplexumban műholdak és a legkorszerűbb űrrendszerek tervezését, gyártását, illetve tesztelését végzik majd 2026-tól Európában egyedülálló moduláris technológiával, a maximális űreszköz gyártási kapacitás 400 kilogramm lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Fujitsu: Előre jeleznék a tájfunokat és az özönvízszerű esőzéseket

csü máj 9 , 2024
ShareTweetPinShareA Fujitsu új szuperszámítógépes rendszert szállít a japán meteorológiai intézetnek a tájfunok és özönvízszerű esőzések pontosabb előrejelzéséhez. A Fujitsu új szuperszámítógépet szállított a japán meteorológiai intézetnek (Japan Meteorological Agency, JMA) a tájfunok és az özönvízszerű esőzések pontosabb előrejelzése céljából. A hatóságok így adatvezérelt tervek alapján biztosíthatnak korai figyelmeztetést és evakuációs […]
Fujitsu szerver

És még ez is...