Nagy kockázatot vállalnak a mikrovállalkozások

dobokockaA Kaspersky Lab vállalatok körében világszerte – többek között Magyarországon is – végzett felmérése szerint a 25 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató mikrovállalkozások a legkevésbé tekintik kulcsfontosságúnak az it-stratégiát. Világszerte a mikrovállalkozások csupán 19 százaléka sorolta ezt a számára legfontosabb három stratégiai terület közé, szemben a több mint száz alkalmazottal rendelkező vállalatok harminc és az ötezernél több munkavállalót foglalkoztató cégek 35 százalékával. A Kaspersky szerint ez nagyon nagy baj, ugyanis s hatékony it-stratégia létfontosságú eleme bármely sikeres vállalkozásnak, amelyet ha megfelelően hajtanak végre, lehetővé teszi, hogy egy kisvállalkozás nagy eredményeket érjen el.

Sok kis- és mikrovállalkozás véli úgy: túlságosan kicsi ahhoz, hogy támadások célpontjává váljon és nincsenek olyan adatai, amelyekre a kiberbűnözőknek szükségük lehet. Azonban a Verizon 2013-as jelentése, a világszerte elvégzett törvényszéki kutatások eredményeiről azt mutatja, hogy a 621 elemzett adatlopási incidens közül 193 – több mint 31 százalék – száz vagy annál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatnál történt. Mihelyt a vállalatok elkezdenek hitelkártyás fizetéseket feldolgozni, tárolják a vásárlói információkat vagy új termékekre vonatkozó terveket készítenek, olyan adatokkal fognak rendelkezni, amelyek értékesek a kiberbűnözők számára. Egyes hackerek kifejezetten ezekre a „könnyű célpontokra” vadásznak, amelyek tudvalevően gyenge it-védelemmel rendelkeznek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.