Nagy horderejű támadásokra számíthatunk

 

2012-ben vita alakult ki abban a kérdésben, hogy a kormányoknak ki kellene-e dolgoznia és alkalmaznia speciális felügyeleti szoftvereket, hogy nyomon kövessék a bűnügyi nyomozások gyanúsítottjait. A Kaspersky Lab szerint a 2013-as év egyik jelentős kérdése lesz ez, mivel a kormányok folyamatosan fejlesztenek vagy vásárolnak további felügyeleti eszközöket, hogy fokozzák az egyének megfigyelését, ezek pedig túlnyúlva a telefonok bedrótozásán, a mobiltelefonokhoz is titkos hozzáférést nyújthatnak. A kormányok által támogatott megfigyelési eszközök száma a számítógépes környezetben valószínűleg tovább fog nőni, mivel a bűnüldöző szervek igyekeznek egy lépéssel a kiberbűnözők előtt járni. Ugyanakkor az ezekhez az eszközökhöz kapcsolódó civil szabadságjogi és a fogyasztói adatvédelmi kérdések is nagyobb számban jelennek meg.  „A következő évben nagy horderejű támadásokra számíthatunk a fogyasztók, vállalatok és kormányok ellen egyaránt, valamint megjelennek a kritikus ipari infrastruktúra elleni jelentős támadások első jelei is. 2013 tendenciái a kiberhadviselési műveletek új példái lesznek, növelve a vállalkozásokra irányuló célzott támadások és az új, kifinomult mobil fenyegetések számát” – mondta Andis Steinmanis, a Kaspersky Lab Baltikumért, Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős ügyvezető igazgatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Roncs it-eszközökkel dolgoznak a magyar szervezetek

hét dec 10 , 2012
  Poros Gábor, a Fujitsu Technology Solutions Kft. ügyvezető igazgatója különösen nehéznek nevezte 2012-őt, ezért pozitívnak nevezte, hogy vállalatának összesített forgalma ha kis mértékben is, de meghaladja az egy évvel ezelőtt regisztrált értékeket. Poros jövőre a realitások figyelembevétele mellett is optimizmussal tekint, és a cég további töretlen növekedését prognosztizálja és […]
ZX-81

És még ez is...